ESC Hungary

Eurovízió 2018

Portugália fővárosa ad otthont a 2018-as Eurovíziónak

Május végén arról adtunk hírt, hogy már csak három hetet kell várni a 2018-as Eurovízió pontos dátumára, de még azon felül 6 hét után végre kiadta a hivatalos közleményt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a Rádio e Televisão de Portugal (RTP) portugál közmédia arról, hogy a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit 2018 május 8-án és 10-én, a nagy döntőt pedig május 12-én fogják tartani Lisszabonban.

Jon Ola Sand, az Eurovíziós Dalfesztivál vezetője elmondta, hogy nagyon nagy öröm bejelenteni, hogy az RTP Lisszabonban lesz a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája. – A főváros példaértékű javaslatot mutatott be, ezért is nagyon várjuk már, hogy Portugália első Eurovízióján együtt dolgozhassunk. Szeretnék gratulálni az RTP szakembereinek az összes pályázó részletes értékelésében.

Gonçalo Reis, az RTP vezérigazgatója elmondta, hogy a 2018-as Eurovízió megrendezése nagyszerű lehetőség Lisszabon, Portugália és az egész szórakoztató ipar számára. – Nagyon várjuk már az egészet, mert az Eurovíziós Dalfezstivál egy olyan esemény, ahol meg tudjuk mutatni a kreativitásunkat.

Lisszabon Európa egyik legrégebbi városa 2,7 millió lakosával, az Atlanti Óceán partján. Braga, Gondomar, Guimarães és Santa Maria da Feira volt versenyben, míg végül Lisszabont hozták ki győztesnek az ítészek.

Az RTP a következő nyilatkozatot adta ki a mai sajtótájékoztatón:

Európát mindig is több nemzet lakta, mégis a közös múlt képviseli a fényes jövő reményét. Portugália Európa egyik legmesszebb eső területén található, mindig szorosan kötődött hozzá, de jelentős kötődése van a széles tengerek felé is. Az óceánok adnak egy különleges összefonódást mindenkivel, a folyókon keresztül mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással. Ez kulcsfontosságú volt Portugália történelmében, hiszen nemcsak Európával tudtunk összeköttetést kialakítani, hanem Afrikával, Amerikával, Ázsiával és Óceániával is a tengereken keresztül. Ötszáz évvel ezelőtt Lisszabon volt az a hely, ahonnan a tengeri útvonalak indultak és érkeztek. Ma, a sokszínűség, a tisztelet és a tolerancia városában mindenféle színt és hitvallást felvonultató közösségben, amely osztja az Eurovízió eszméjét is, mindenkit meghívunk ezen képességek ünneplésére, hogy egységesen közelebb kerüljünk egymáshoz.

Salvador Sobral idei győzelmével, 53 évvel az első versenyző beküldése, és 50 részvétel után Portugália a történelem során először rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top