ESC Hungary

Eurovízió 2017

Romániában Mihai Trăistariu (ESC 2006) és Dénes Nóra is beadta a pályázatát

A román TVR közmédia 84 pályázatot gyűjtött be a 2017-es eurovíziós felhívásukra. Ez pár dallal kevesebb, mint az előző évben volt. Több ismert név is próbálkozik, többek között a már popsztár Lora, a 2015-ös válogatón is részt vevő Cristina Vasiu, a 2013-ban nemzeti válogatón részt vevő Tudor Turcu, de például a 2006-os Eurovízió román képviselője, Mihai Trăistariu már meg is osztotta a 2017-es versenyre szánt dalát, melyet angol, spanyol, svéd és román szerzők alkottak meg.

A tavalyi év nagy vesztesének, Ovidiu Antonnak a vokálosa, Teodora Dinu is felrakta a YouTube-ra a pályázatát. A rockballada indult volna a brit válogatón is, de ott már kiselejtezték.

A 2015-ös The Voice of Romania döntőse, a nagybányai Dénes Nóra is pályázott egy lírai dallal.

Elton Zarb máltai zeneszerző, aki már két győztes junior dalt is szerzett, szintén küldött dalt a román selejtezőre, de az idei máltai selejtezőben is próbálkozik: Janice Mangion Kewkba című dalának társszerzőjeként.

Sergiu Bolota We Were Young című dala pedig azért érdekes, mert szerzője, az észt Stig Rästa a 2015-ös Eurovízión szerepelt szintén saját szerzésű dalával, melyet egy duettben, Elina Bornnal karöltve adott elő. Stig a dal eléneklési lehetőségét a román underground körökben ismert fiatal előadónak, Sergiunak adta át.

Most következik a dalok érvényesítése. A jelentkezőknek meghallgatáson kell részt venni, egy öttagú zsűri és közönség előtt fognak énekelni január 25 és 27 között. Nem lesz élő közvetítés, a TVR egy megvágott anyagot fog majd műsorra tűzni a későbbiekben. Február 26-án lesz az első élő közvetítés, ahol az előzetesen kiválasztott 15 produkcióból 10-et fog továbbengedni a zsűri a március 5-i döntőbe. Az elődöntőben csak a zsűri fog szavazni, a döntőben pedig csak a közönség. Az elődöntő Bukarestben lesz, a döntő városát a későbbiekben fogják ismertetni. Remélhetőleg a fent bemutatott dalok mindegyike szerepelni fog a döntőben.

Forrás: wiwibloggs.com, fotó: libertatea.ro

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top