ESC Hungary

Eurovízió 2018

Rövid összefoglaló 8 országból

Habár még csak épphogy átléptünk 2018-ba, az Eurovíziós újév hivatalosan már 2017. szeptember elsején elkezdődött. Most itt az ideje, hogy összegezzük mi is történt eddig a verseny háza táján.

Albánia megrendezte nemzeti döntőjét, amely Eugent Bushpepa – Mall című dala győzelmével zárult. Ez az egyetlen ország eddig, ahol megvan a végleges előadó-dal páros.

Belső választással már hét ország nevezte meg indulóját:

Elsőnek Belgium választott. A 27 éves Laura Groeseneken utazhat Lisszabonba. Az énekesnő Sennek művésznéven is fellép. 2014-től aktív a zenei életben és csakúgy, mint Blanche, Ő is a belga zeneipar fiatal reménységei közé tartozik. Tavaly Belgium az előkelő negyedik helyen végzett a City Lights című dallal. Laura dalának bemutatójáról jelenleg nincsenek információk.

Finnország köztévéjének döntése Saara Aaltora esett. Saara már kétszer vett részt a finn nemzeti válogatón, mindkét alkalommal csak egy hajszál választotta el a győzelemtől, ugyanis 2011-ben a Blessed with Love és 2016-ban a No Fear is a második helyen végzett. Még 2016 év végén az Egyesült Királyságba utazott, ott benevezett az X-Faktor versenyébe, ahol bekerült az élő showba. Hétről hétre egyre jobban megkedvelte a közönség, útja egyenesen a döntőig vezetett. De végül ott is csak a dobogó második fokára állhatott.
Március 3-án rendezik meg a nemzeti döntőjüket, ahol Saara három dalt fog előadni, ezek közül választják ki, hogy melyik képviselje az országot májusban.

Azerbajdzsán az elmúlt évekhez hasonlóan idén újra a belső választás mellett döntött. Választásuk az 1989-es születésű Aisel Mammadova énekesnőre esett, akit a legújabb pletykák szerint az orosz származású Philipp Kirkorov segít az Eurovíziós szereplésében. A dal megjelenésének pontos dátuma egyelőre ismeretlen.

Hollandia színeiben egy ismerőst láthatunk újra versenyezni. Négy év szünet után visszatér Waylon az Eurovízió színpadára. Az énekes 2014-ben a The Common Linnets tagjaként második helyezést ért el a Calm After The Storm című dallal. Ez Hollandia legjobb eredménye volt az 1975-ös győzelmük óta.

Ausztria köztelevíziója december elején jelentette be hivatalosan is, hogy Cesár Sampson versenyez a 2018-as dalfesztiválon. Az énekes 1983-ban született Linz városában. Az Eurovízió világa nem teljesen ismeretlen számára, hiszen Bulgáriát segítve, Poli Genova háttérénekeseként már szerepelt a stockholmi versenyen, valamint közreműködött Kristian Kostov produkciójában is.
„Nekem, mint bariton énekesnek a dinamikus középtempójú dalok fekszenek a legjobban, itt teljesedik ki legjobban a hangom, ilyen lesz a versenydalom is.” nyilatkozta Cesár. A dalon, ami valószínűleg februárban kerül bemutatásra, többek között Sebastian Arman és Boris Milanov neve fűződik.

Ausztrália is már ESC-t megjárt énekesnőt választott 2018-as képviselőjének. Jessica Mauboy ugyan csak vendégprodukcióként mutatkozhatott be 2014-ben, de idén már, mint valódi versenyző is bizonyíthat. Az énekesnő 1989-ben született, ismertségre 2006-ban az „Australian Idol” negyedik szériájában tett szert. Később rövid ideig a Young Divas banda tagjaként is tevékenykedett, de a szóló karrier mellett döntött.
Az SBS delegációjának vezetője Paul Clarke elmondta, hogy „mi mindig is szerettünk volna Jessicának egy helyet biztosítani az éles versenyben is, idén végre kedvezett a csillagok állása.”

2017 utolsó napján meglepetés szerűen jött a hír Grúziából. Az Iriao együttes a szerencsés kiválasztott. A csapat az Ethno – Jazz vonalon mozog, a videómegosztó portálokon zenéjüket hallgatva érdekes színfoltja lehet majd a lisszaboni versenynek a banda. Dalpremierről, még nincs információ.

(eurovision.tv, eurofire.me)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top