ESC Hungary

Interjú

Serhat: A Forogj, világ! még mindig itt van velünk, az emberek szívében

Szerző: Vámos Tamás

A legkisebb részvevő országot, San Marino az egyik legnépesebb eurovíziós országból, Törökországból származó Serhat képviseli idén. Az ESCHungary Stockholmban találkozott vele.

Még be sem léptünk az interjúszobába, rögtön elkezdte ecsetelni, hogy a KIOSK-ban micsoda sajtótájékoztatót tartott Freddie. Szerencsére, hagyott minket is kérdezni.

ESCHungary: Nem először jársz a Globen Arénában, hiszen 2000-ben, nézőként voltál itt.

Serhat: A 16 évvel ezelőtti Eurovízió volt az első az életemben. Minden lenyűgöző volt, a méretek, a technológia, minden. Azóta a sok-sok tapasztalatot gyűjtöttem különböző színpadokon. Most már a Globen számomra egy normál aréna. 16 évvel ezelőtt ámultam rajta, most már a tapasztalataimnak köszönhetően otthonosan érzem magam.

ESCHungary: Most viszont az I Didn’t Know (Nem tudtam) című dal előadójaként. Amióta visszatértél ebbe az arénába, mi volt az, ami meglepett, amit nem tudtál előre?

Serhat: Hű… Hát nem is tudom megszámolni, mi mindenre nem számítottam. Néhány rossz volt, néhány jó. De mondok egy jót: az igazán, nagyon profi csapat, a fantasztikus személyzet. Idén ez nagyon fontos. A televíziós világból jövök, szóval tudom, hogy működnek ezek a dolgok. Ez nem könnyű, nagyon összetett feladat, hogy minden pontosan akkor történjen, amikor kell, és teszik mindezt mosollyal az arcukon. És ezért nem lehetek elég hálás. Minden technikai problémát ki lehet javítani, de nem az embereket, őket nem lehet gombnyomással mosolyra bírni. Szerintem ez a legfontosabb dolog, és a svéd televízió ebben jó.

ESCHungary: Beszéljünk egy kicsit a dalodról. Szinte utolsó pillanatban disco verzióra cseréltétek a benevezett dalt. Ettől azt vártátok, hogy a célközönségetek szélesebb spektrumú lesz?

Serhat: Az összes verziót imádom, de miután bemutattuk a disco verziót, az emberek, a rajongóim nagyon oda voltak érte. A rajongók pedig a legfontosabbak. Nélkülük nincs előadó, nincs show. Ők a barátaim, akik vezetnek a világban: mit csináljak, mit ne. Azt mondtam, ha a rajongóim a disco verziót szeretnék a színpadon látni, akkor azt visszük Stockholmba.

ESCHungary: Mi volt a kedvenc disco slágered?

Serhat: Gloria Gaynor – I Will Survive. Mert tökéletesen van megírva: tele van érzelemmel, táncolható és megérinti a szívedet. Ez a dal az egész hetvenes évek legjobb dala.

ESCHungary: Volt olyan Eurovíziós dal, ami inspirált téged?

Serhat: Alapvetően egy Eurovíziós rajongó vagyok. Ismerek minden számot 1974-ig visszamenően. Néhány dalt nehezen találtam meg, de van néhány, amit igazán szeretek. Nem igazán inspirációt mondanék, hanem hálás vagyok jó pár dal sikeréért. Ami nem mindig a győzelmet jelenti. Például az izraeli Hora, What’s Another Year vagy a svéd Euphoria. Vagy az én kedvenc magyar dalom, a Forogj, világ! A NOX számomra minden idők legjobb magyar indulója. Jó kombinációja a népi elemeknek, a jó koreográfiának és Péter Szabó Szilvia csodálatos hangjának. Lehet, hogy Magyarországnak volt sikeresebb dala, de a Forogj, világ! még mindig itt van velünk, az emberek szívében.

ESCHungary: Ebből a listából úgy tűnik, hogy zeneileg mindenevő vagy…

Serhat: Igen, nagyon nyitott vagyok. Tudok szeretni egy balladát, egy népdalt, egy gyors számot. Mindig rá tudok érezni a TOP10-re, mégpedig pontos sorrenddel. Az idei évre is leírtam, egy lezárt borítékban van a hotelszobám széfjében.

ESCHungary: Végezetül, a magyar rajongói közösségben Amanda Lear eltitkolt kisöccseként is emlegettek már. Erről mi a véleményed?

Serhat: (nevet) Nagyon érdekes, mert Párizsban volt szó arról, hogy Amanda és én alkotunk valamit közösen.

ESCHungary: Nagyon szépen köszönjük az interjút és sok sikert!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top