ESC Hungary

A Dal 2018

Singh Viki ismét besurrant A Dal mezőnyébe

Singh Viki A Dal 2016 mezőnyébe úgy került be a Katonák című dallal, hogy visszaléptették az egyik, top 30-ba bekerült versenyzőt még az élő adások kezdete előtt. Az idei páratlan év volt Viki számára, mert a Rain című dala eljutott A Dal 2017 elődöntőjéig. Most ismét az a helyzet állt elő, hogy cserejátékosként kell beállnia a 30-as mezőnybe.

A Nemzenekar A Dal 2018 produkcióból való visszalépéséről tájékoztatta az MTVA-t: „A 2017. december 6-i sajtótájékoztató után olyan előre nem látható okok és egyéb kötelezettségek merültek fel, melyek miatt nem tudjuk felelősséggel vállalni, hogy az elkövetkező hónapokban megjelenjünk a meghatározott időpontok szerinti próbákon, felvételeken és az élő adásban. A versenytől sajnálattal visszalépünk.”

Így Singh Viki zsinórban harmadik alkalommal lesz A Dal versenyzője a Butterfly House című dallal.

Idén úgy tűnik, hogy nem kell szabálysértés miatt kizárni senkit sem, viszont váratlan események fordulnak elő, amik nem teszik lehetővé a rendelkezésre állást az MTVA számára.

(mediaklikk.hu/adal)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top