ESC Hungary

Blog

Színes hírek a mai napra

Pápai Joci elsőként fog indulni

Igaz hogy pár napja jelentette be az EBU a 2017-es Eurovízió elődöntőinek rajtsorrendjét, az MTVA megkereste az EBU-t azzal a kéréssel, hogy mégis Joci kezdhesse a második elődöntőt május 11-én. Információink szerint azért kérték a módosítást, mert Joci nagyon izgulós tipus, és hamar túl szeretne lenni az egészen. Az idei Eurovízión bármi előfordulhat, de az EBU válasza még nem érkezett meg. Az Eurovízió magyar rajongói örülnek, mert így biztosan nem fognak lemaradni Joci produkciójáról, illetve az 1-es rajtszám olyan szerencseszám a versenyen, amivel lehet következtetni a végső győztesre is.

Freddie mégsem utazik a fesztiválra

A 2016-os eurovízió magyar képviselője, Freddie lemondta a májusi kijevi útját, mert lemezszerződést kínáltak neki az Egyesült Államokban. Már a hónap közepén ki kell utaznia, hogy felvegyék az új lemezének az anyagát, amihez neves amerikai producerek szerezték a zenét. A magyar közvetítés kommentátora beugrósként – és a sors furcsa fintoraként – Tatár Csillát kérték fel. „Boldogan vállaltam el a felkérést, mindig az volt az álmom, hogy részese lehessek egy ilyen nagyszabású nemzetközi fesztiválnak. A Dal-ban elegendő gyakorlatot szereztem ahhoz, hogy itt is helyt tudjak állni.”

Nincs ukrán-orosz megállapodás, az ausztrálok örülhetnek

A 2017-es Eurovízió résztvevői közül az orosz versenyző fellépése hatósági akadályokba ütközött. Mivel nem engedik be az énekesnőt Ukrajnába, illetve az EBU Referencia Csoportjának megnyugtató megoldásra volt szüksége, ezért az ausztrál SBS-t kérték fel arra, hogy rendezze meg az idei Eurovíziót. Az ausztrálok boldogan vállalták a felkérést, így most nagyon sok svéd színpadi munkás elkezdte összecsomagolni a színpad eddig elkészült elemeit, és teherszállító repülővel átszállítani a sydney-i operaházba. A delegációvezetők őrült ötletnek tartják az eljárást az utazási költségek óriási mértékű megemelkedése miatt, de az Eurovízió igazgatója, Jon Ola Sand mindenkit megnyugtatott: sikerült orosz illetőségű szponzorokat találni, akik állják az utazás miatt felmerülő többlet költségeket a delegációk számára. A rajongóknak sem kell búsulni, hiszen a kedvezmény rájuk is vonatkozik, a kedvezmény igénybe vételének lehetőségét, amit regisztrációhoz fognak kötni, később fogják ismertetni.

 

 

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top