ESC Hungary

Az Eurovízió sztárjai

Sztárkavalkád a Magyarország Szépe fináléjában

Július 8-án tartották a Magyarország Szépe 2018 döntőjét, ahol hazánk 16 hölgye közül választották ki a legszebbet. Az idei versenyen a gyönyörű lányok mellett jó zenékben sem volt hiány, nagyszerű énekesek szórakoztatták a közönséget. A finalisták a nyitány után 4 szettben vonultak végig a kifutón. A show elején a 2016-os Eurovízió magyar résztvevője, Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie gospel kórussal mutatta be legújabb dalát. Freddie 2016-ban vett részt a stockholmi Eurovízión, ahol végül a 19. helyen végzett „Pioneer” című dalával. Ezután 5 kislemezt adott ki, melyek közül a legsikeresebb a „Csodák” lett. Legújabb dala a „Már nem számít”, melynek szövegét saját maga írta. Freddie után ismét a hölgyeké volt a főszerep. A bikinis körben Berkes Olivér (A Dal 2016, 2017) szórakoztatta a nézőket, legújabb dalát, az „I’ll be there”-t hallhattuk tőle, majd Király Viktor (A Dal 2012, 2014, 2018) új hangszerelésben énekelte el az idei A Dal-os versenydalát, a „Budapest Girl”-t. A következő megmérettetés alkalmával a lányoknak a foci vb ihlette öltözékben kellett színpadra lépniük. Ehhez a jó hangulatot az idei Eurovíziós Dalfesztivál osztrák indulója, Cesár Sampson biztosította. Emlékezhetünk rá, hogy az énekes a dalverseny döntőjében a zsűri pontszáma alapján az első, összesítésben pedig a harmadik helyen végzett „Nobody but You” című dalával. Ezután Zävodi (A Dal 2017) lépett színpadra a „The greatest + Pirates”című szerzeményével, majd a nemzeti ruhás forduló következett, ami alatt Veres Mónika Nika (A Dal 2012, 2016), a Fool Moon (A Dal 2014) és Szirtes Edina Mókus énekelte el a „Csitári hegyek alatt” című népdalt. Következőként Vastag Csaba előadásában megszólalt a „Csak bízd rám!”, majd jött a végső forduló, ahol a lányok estélyiben vonultak fel, mialatt Fehérvári Gábor Alfréd, Veréb Tamás, Berkes Olivér és Király Viktor énekelte a Boyz II Men „End of the road” című slágerét. A verseny ezzel a végéhez ért. A közönségszavazást és a „Legszebb mosoly” szavazást is Szarvas Andrea nyerte. A második udvarhölgy Józsa Eszter, az első Galambos Patrícia lett, a korona pedig végül Szarvas Andrea fejére került, így ő utazhat Kínába, a Miss World versenyre.

A show után sikerült elcsípni egy interjúra Cesár Sampson-t, aki elmondta, hogy Budapest a 3 kedvenc európai városának egyike és hogy ez az első szépségverseny, amin énekelt. Szerinte a lányok egytől-egyig gyönyörűek voltak, nagyon jól érezte magát a 16 döntőssel a színpadon. „Az itteni fellépés egy újfajta pörgést adott a dalomnak, a szám jelentésének, tehát belevihettem másféle energiát is. Ezáltal sokkal inkább a női szépség elismerését jelentette – nem annyira az élet értelmének keresését sugallta. Ez egy egészen újszerű élmény volt, nagyon élveztem.” Cesár azt is elmesélte, hogy hihetetlenül különlegesnek tartja azt a két hetet, amit az Eurovíziós Dalfesztiválon töltött, nagyon jól érezte magát a csapatával és a többi előadóval együtt. „Nobody but You” című dalának sikere után úgy döntött, hogy még az idén kiad két új számot.

(mediaklikk.hu)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top