ESC Hungary

Kalush Orchestra
Eurovízió 2023

Ukrajna: Az UA: PBC megtette a 2023-as Eurovíziós felkészülés első lépéseit

Az UA: PBC a Miniszteri Kabinettel közösen bemutatta a 2023-as Eurovízió megrendezésére való felkészülés első lépéseit.

Kalush Orchestra - EBU/SARAH LOUISE BENNETT

Június 14-én találkozott először az ukrajnai szervező csapat együtt a Referenciacsoporttal, az Eurovíziós Dalfesztivál partnereivel és az EBU törzscsapatával. Ezen a megbeszélésen a verseny képviselői és az EBU közösen megvizsgálták az UA: PBC és az ukrán kormány által biztosított garanciákat az előkészítő intézkedések bemutatását, különös tekintettel a biztonsági kérdőívre, illetve a rendezés lehetséges helyszínét is.

Mikola Csernotyckij az UA: PBC igazgatótanácsának vezetője a következőt nyilatkozta:

„Minden biztonsággal és védelemmel kapcsolatos intézkedést a nemzeti hatóságokkal szoros együttműködésben kell előkészíteni és végrehajtani. Így egyeztettünk Ukrajna Kulturális és Információpolitikai Minisztériumával, a Belügyminisztériummal (Országos Rendőrség, Állami Sürgősségi Szolgálat, Nemzetőrség) és a Honvédelmi Minisztériummal. Szakértőik az UA: PBC biztonsági és kockázatelemző egységeivel közösen közös tervet készítettek a biztonsági helyzetről és a meghozandó intézkedésekről a jövő évi Eurovízió megrendezésére. Köszönjük az állami hatóságok közreműködését és a gyors felkészülését”

Az UA: PBC munkacsoportja az állami és helyi hatóságokkal együtt több lehetőséget is fontolóra vesz, hogy Ukrajna három különböző régiójában rendezzék meg a versenyt.

Olekszandr Tkacsenko kulturális és információs politikai miniszter szavai:

„Tegnap benyújtottuk az Eurovízió rendezéséhez tartozó kérdőív prezentációját az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségéhez. Nagyon rövid időn belül sikerült alapos és átfogó válaszokat adnia a kormányzati csapatnak. Mindenki nagyon hatékonyan, összehangoltan dolgozott. A Miniszterelnök levélben biztosított arról, hogy minden vállalt kötelezettségünket teljesíteni fogjuk. Részletes választ adtunk a biztonsági kérdésekre és egyéb szervezési feladatokra, emellett több helyszínt is javasoltunk a rendezéshez. Egyértelműen és őszintén válaszoltunk a kérdésekre. Megértjük, hogy a jelenlegi körülmények között mind nekünk, mind az EBU-nak kihívással kell szembenéznie az ukrajnai Eurovízió megszervezésével kapcsolatban de elfogadtuk ezt a kihívást, és biztos vagyok benne, hogy meglepetést okozunk mindenkinek.

Ezenkívül az ukrán miniszteri kabinet június 10-én létrehozta a Szervezeti Bizottságot a 2023-as ukrajnai Eurovíziós Dalfesztivál előkészítésére és lebonyolítására.

About Author

Ukrajna: Az UA: PBC megtette a 2023-as Eurovíziós felkészülés első lépéseit
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top