ESC Hungary

Eurovízió 2019

Ukrajna: Maruv – Siren Song

Ma este Ukrajnának köszönhetően újabb dallal bővült a 2019-es Eurovízió mezőnye. Keleti szomszédunk a Vidbir című nemzeti döntő keretein belül választotta ki indulóját.

A finálét két elődöntő előzte meg, melyekből összesen hat dal jutott tovább. A végső döntés meghozásában nézők segítségére volt egy három főből álló szakmai zsűri is, melynek tagja volt Jamala, a 2016-os Eurovízió győztese, illetve Andriy Danilko, művésznevén Verka Serduchka, aki 2007-ben az ezüstérmet szerezte meg és azóta is az Eurovíziók visszatérő vendége.

A Vidbir döntősei voltak:

Maruv – Siren Song (5+6=11 pont)
Freedom Jazz – Cupidon (6+4=10 pont)
Kazka – Apart (3+5=8 pont)
Brunettes Shoot Blondes – Houston (2+3=5 pont)
Yuko – Galyna Guliala (4+1=5 pont)
Anna Maria – My road (1+2=3 pont)

A győztes maximum 12 pontot szerezhetett. Minden zsűritag 1 és 6 pont között értékelte a dalokat, majd összesítették a pontszámokat, és átkonvertálták az eredményt 1-6 pontos rendszerbe. Ehhez jöttek majd a televoting szavazatok, szintén 1-6 pontos rendszer alapján, vagyis a legkevesebb szavazatot begyűjtő dal 1 pontot kapott, míg a szavazás győztese 6 pontot. Ennek értelmében a Vidbir idei győztese: Maruv – Siren Song. Gratulálunk! Ukrajna az Eurovízió első elődöntőjének második felében fog szerepelni.

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top