ESC Hungary

Eurovízió 2019

UMK 2019: mindhárom finn dal nyilvános

Néhány héttel ezelőtt jelentette be a finn közszolgálati televízió, a YLE, hogy a nemzetközi karriert befutó DJ és zenei producer, Darude fogja képviselni Finnországot 2019-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon, akihez Sebastian Rejman énekes fog csatlakozni.

Az észak-európai ország idén is az UMK, vagyis az Uuden Musiikin Kilpailu című műsorban fogja kiválasztani dalát. A műsor formátuma a korábbi csalódások miatt tavaly változott meg: a YLE belsőválasztással dönt az előadó kilétéről, a dalról viszont egy szakmai zsűri és a finn közönség dönthet. Összesen három dal közül lehet majd választani. A formátum sikeresnek bizonyult, ugyanis négy év után először kvalifikálta magát Finnország a lisszaboni Eurovízión.

A tavalyi évhez hasonlóan a dalokat idén is egyenként mutatták be a műsort megelőzően. Az első két dalt már ismertük, ma estétől pedig már a harmadik dalt is hallgathatjuk. Nézzük hát őket!

Darude feat. Sebastian Rejman – Release Me

Dalszerzők: Ville Virtanen, Jaakko Manninen, Brandyn Burnette

Darude feat. Sebastian Rejman – Superman

Dalszerzők: Ville Virtanen, Chris Hope,Thom Bridges

Darude feat. Sebastian Rejman – Look Away

Dalszerzők: Ville Virtanen, Sebastian Rejman

S hogy mikor kerül sor a dalválasztásra? Az UMK-t március 2-án tartják Turkuban. Ekkor fog eldőlni, hogy a három közül végül melyik dal képviselheti Finnországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban. Finnország májusban az első elődöntő első felében fog szerepelni. Mit gondolsz, melyik dallal érhetik el a legjobb eredményt?

(Kép: musicfeeds.com.au)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top