ESC Hungary

Blog

Vendégblog: Mr. Lordi tüdeje és hangja, ordibálása mindent kibírt

Vendégbloggerünk, Márkó volt olyan kedves, és készített egy élménybeszámolót sok fotóval a tegnap előtti Lordi koncertről, ami egy igazi show-vá vált, mert rock/metál koncertekre nem jellemzően sok dalt adtak elő. Márkó megtudta, hogy a maszk alatt Mr. Lordi tök meztelen, bár nem tudom, hogy ez kinek mennyire fontos infó. Még magyarul is mondta Mr Lordi azt, hogy meztelen, mert nagyon melege volt már, és jobban érezte volna magát úgy, felvezetve a Naked in my cellar című dalt. Jöjjön az összefoglaló!

Lordi: Sextourcism @ Barba Negra Music Club, Budapest, 2018.11.14.

Pár hónapja, amikor megláttam hogy a Lordi nevű banda jön Budapestre, elképzelhetetlenül örültem ennek. Régóta szeretem őket, és egész jó áron volt a jegy, ezért úgy döntöttem – egyik barátomnak szólva, hogy menjünk már el. Rögtön meg is vettük a jegyeket.

Ám elérkezett az a bizonyos november 14-e, amikor az idén újonnan megjelent albumot, a Sexoricism-et bemutassák turnéjukon keresztül, ellátogatott Magyarországra. A barátom akivel mentem megbeszéltük, hogy első sorba szeretnénk kerülni és ez össze is jött. Pedig 1 órát se’ várunk kinn a hidegben, hogy bejussunk. A két előkoncertről nem szeretnék írni semmit sem.

Le a kalappal Mr. Lordi és bandája előtt, hogy amennyi ruha volt rajtuk meg maszk, végig nyomtak 24 dalt. Én meglepődtem, hogy ilyen sok dalt előadnak, mert rock/metál koncertekre ez annyira nem jellemző. De Mr. Lordi tüdeje és hangja, ordibálása mindent kibírt. A koncerten nemcsak új dalok voltak, hanem régi klasszikus dalok is, mint például Devil is a Loser, Would You Love a Monsterman vagy Hug You Hardcore. Rettentően látványos koncert volt ez, sőt hovatovább ez nem koncert volt, hanem show.

Szép, látványos díszlet volt a színpadon néhány extra szereplővel, mint például egy apáca, aki Mr. Lordit meg akarta téríteni, vagy egy kis szörny baba is előbukkan. Tetszett, hogy a koncert közben volt rengeteg átvezető rész, amelyet a zenekar tagjai külön-külön előadtak: dobszóló vagy basszusgitár szóló. Mr. Lordi zseniálisan beszélt hozzánk magyarul, de csak néhány kifejezést, például „Szia, Jó estét, Jó éjszakát, Köszönöm”. Mivel finnekről beszélünk és közös nyelvcsaládba tartozunk velük, kiejtése zseniálisan tiszta volt, sokat is beszélt a közönséghez, ám azt inkább angolul.

Ráadásként szólalt meg a Devil is a Loser és a dal, amivel 12 éve megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, a Hard Rock Hallelujah.

Hamarosan jön a beszámoló a Lordi koncertről!

Közzétette: ESC Hungary – Eurovízió Magyarország – 2018. november 15., csütörtök

Egyszerűen varázslatos, kemény és szenzációs volt. És rettentően fájt a nyakam a sok fejrázás miatt és a hangom még nem is az igazi. 😀

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top