ESC Hungary

Interjú

yesyes: Szeretnénk, hogy ezek a hiányzó puzzle darabok megtalálják a hozzávaló párjaikat

Szabó Ádám és Katona Tamás már nem ismeretlenek A Dal színpadán, Ők ugyanis a yesyes tagjai. A zenekar tavaly 2. helyen végzett A Dalban, de idén visszatértek, hogy végre megszerezzék a jogot az Eurovízióra való kijutáshoz. Daluk, az Incomplete a televoting szavazásnak köszönhetően jutott tovább a szombati első elődöntőbe. Ezzel kapcsolatban tettem fel Nekik kérdéseket.

Tavaly már volt lehetőségem kérdéseket feltenni, azóta azonban már egy év eltelt. Mi történt veletek azóta?

Tomi: Nagyon jó évet tudhatunk magunk mögött. Rengeteg koncertünk volt, első helyen végeztünk egy nemzetközi Top 100-as listán (hyppedit), számaink több, mint 5 milliós nézettséget értek el, a Reserved ruhamárkával is voltak együttműködéseink, úgyhogy szuper évünk volt.

Ádám, te már ötödik alkalommal veszel részt a versenyben. Sokan el sem tudjuk képzelni A Dalt nélküled, és ez így van jól. Minden  alkalommal minőségi dallal térsz vissza. Az öt dal közül melyik áll hozzád a legközelebb?

Ádám: Mindegyik dal nagyon közel áll hozzám, és mindig az a dal áll hozzám a legközelebb, amelyikkel versenyben vagyunk, tehát természetesen most az Incomplete a nyerő és ezt hallgatom naponta többször.

Tavaly második helyen végeztetek a szuperfináléban, tényleg csak egy hajszálon múlt, hogy nem Ti utaztatok Lisszabonba. Csalódásnak vagy sikernek éltétek ezt meg?

Tomi: Mi teljes mértékben sikernek éltük meg, azóta nagyon sok jó dolog történt velünk és nagy lendületet adott nekünk a fejlődéshez.

Megjelent az I Let You Run Away Walston által készített remixe a Trap Nation csatornán, amely nagy népszerűségre tett szert. Az idei dalt már Walstonnal közösen írtátok. A remix sikere késztetett titeket a közös munkára?

Ádám: Nagyon megkedveltük egymást Walstonnal és mondhatni, hogy a remix sikere hozta meg a mostani közös munka alapjait, de nagyon jó barátságra tettünk szert vele és Halász Petivel is, aki a szöveget írta.

Milyen volt a közös munka? Meséljetek a dal megírásáról.

Tomi: Ez a dal most úgy született, hogy Danka Dávid kitalált egy nagyon jó instrumentált, és Ádinak egyből jött rá egy jó téma, aztán a végén meg Halász Péter szövegével lett teljes a szám. Ahogy ez megvolt, utána Diószegi Kikinél vettük fel az éneket. A végén Simon István keverte és masterelte.

Miről az az Incomplete? Mi a dal üzenete?

Ádám: Szeretnénk a dal által megtalálni az életben az olyan hiányzó darabokat/pillanatokat, amik nélkülözhetetlenek számunkra. Attól még, hogy Incomplete (Tökéletlen) a dal címe, szeretnénk, hogy ezek a hiányzó puzzle darabok megtalálják a hozzávaló párjaikat!

Idén újra angol nyelvű dallal jelentkeztetek. Jobban szeretitek az angol szöveget vagy ebben látjátok a nemzetközi siker kulcsát? Az Incomplete sem kap magyar nyelvű szöveget?

Tomi: Így tetszett jobban nekünk, valamint szeretnénk, ha külföldön is értenék a dalainkat, ezért is írjuk a számainkat gyakran angol nyelven. Van ami angolul szól jól és van, ami magyarul, ha van jó magyar szövegű ötletünk, akkor biztos lesz megint magyar dalunk, amin már dolgozunk.

Megismerkedtetek a versenytársak dalával? Mit gondoltok A Dal idei mezőnyéről?

Ádám: Szerintünk nagyon sokszínű a mezőny, vannak nekünk is kedvenc dalaink. Mi nem feltétlen versenyként fogjuk fel A Dalt, hanem azt kívánjuk mindenkinek, hogy az adott dalból sikerüljön kihozni a maximumot.

Az idei versenytől mit vártok?

Tomi: Nem tudjuk, reméljük szeretik az emberek a dalunkat. A visszajelzések nagyon jók, de nem gondoltuk még ezt tovább.

Általában nem szeretnek a versenyzők erre válaszolni, de akkor is felteszem: Milyen színpadképpel készültök idén?

Ádám: Az élő adásban minden kiderül majd.

Tavaly azt mondtátok, hogy mindenképp a yesyes a jövőtök. Most is így gondoljátok? Milyen terveitek vannak?

Tomi: Még mindig így gondoljuk, a yesyes az életünk és próbálunk ezért mindennap tenni. Szeretnénk egy új lemezzel kijönni, új klipeket készíteni, illetve még jobban nyitni külföld felé.

Szeretnétek valamit üzenni az olvasóinknak?

Ádám: Hallgassatok sok jó zenét, nézzétek A Dalt, legyetek velünk, gyertek el a yesyes koncertekre és nevessetek sokat.

Köszönjük szépen az interjút, A Dal elődöntőjében pedig sok sikert kívánunk!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top