A zsűri idén sem hagyta, hogy unalmas vagy papírforma szerű szuperdöntőt alkosson a nézőknek. Mindenesetre a győztes boldog, a szuperdöntőből kiesők sem elégedetlenek, lássuk milyen reakciók születtek az elmúlt 24 órában.

„Jóska bátyám” sem hiszi hogy még egyszer meg tudta nyerni a versenyt. Tavaly nem ünnepelt, de idén próbálja átadni magát ennek a jó érzésnek.

https://youtu.be/hqZj4XVzE4M

Az este legnagyobb kedvenceit, a The Middletonz-t a zsűri ugyan nem jutta be a szuper döntőbe, így a közönség nem is tudott szavazni rájuk. Mindenesetre a csapat egyáltalán nem bánkódik, láthatóan nagyon jó kis csapat kovácsolódott össze a szűk két hónap alatt. Minden esetre azt üzenik, hogy készül a lemez és „találkozunk a színpadon!”

Az Acoustic Planet a második helyezést érte el, nagyon örülnek és nagyon boldogok ők is . „Ne küldjetek szomorú szmájlikat!”

Oláh Gergő gratulációit küldi

Szekér Gergőről nem találtam friss videót, de az egyik interjúrészlet nagyon vicces!

A Fatal Error is hálás az elmúlt hetekért-hónapokért.

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.