Magyarország eurovíziós részvétele A Dal 2012-es indulása óta mindig biztos volt, már jóelőre bejelentette az MTVA egyik magas rangú menedzsere, hogy részt veszünk a következő Eurovíziós Dalfesztiválon is. Arra is volt példa, hogy egy évvel korábban tudtuk meg, hogy biztos helyünk lesz az aktuális utáni versenyen is. Idén, már sokan észre vehették, hogy visszatérünk a 2000-es évek elején megtapasztalt módszerhez, amikor az utolsó pillanatban fogjuk megtudni, hogy küldünk-e versenyzőt az aktuális versenyre, vagy sem.

Az ESC Hungary megkeresésére az MTVA Sajtóosztálya azt válaszolta, hogy az országok 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételéről egységesen a eurovision.tv oldal ad majd hírt. A válasz hátterében sorakozó okokra nem kaptunk választ.

A jelenlegi állás szerint az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos főoldalán lesz kihirdetve a részvételünk, várhatóan akkor, amikor kihirdetik a résztvevő országok végleges listáját, amin remélhetőleg Magyarország is rajta lesz. Az eddigi információink szerint szeptember 15-ig lehetett jelezni a részvételi szándékot, és október 10-ig lehet módosítani vagy véglegesíteni. Ezután a határidő után még nem biztos, hogy azonnal nyilvános lesz a résztvevő országok listája, de várhatóan novemberben ki fog derülni minden. Ezután a legfontosabb esemény a selejtezőre kényszerülő országok elődöntőkbe sorsolása lesz a legfontosabb esemény.

Természetesen amint lesz friss információnk, kiemelt hírként fogjuk kezelni, addig is minden rajongó türelmét kérjük, a zenész társadalomnak pedig azt tanácsoljuk, hogy „tartsák melegen” a 2017 szeptember 1 után megszületett/nyilvánosságra hozott, vagy a mai napig az asztalfiókban tárolt dalaikat, és böngésszék A Dal tavalyi versenykiírását, hogy ha eljön az idő, akkor már felkészülten lehessen beadni a pályázatot.

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.