A 2021-es Eurovízió győztese, a dán nevű olasz Måneskin (dánul Holdfény) glam rock együttes – akik 2016-ban még utcazenészek voltak, majd a következő évben a helyi X-Faktor 2. helyezettjei lettek – tagjai megérkeztek tegnap délután Rómába. Az olasz kormány gratulációit küldte az együttesnek. Mellette Olaszország két korábbi eurovíziós csillaga is üdvözölte a győzelmüket. Az 1990-es fesztivál győztese, Toto Cutugno úgy emlékezett vissza, hogy „Miután megnyertem a fesztivált Zágrábban, hat hónappal később kitört a háború.” Érdekes egybeesés, hogy akkor is a francia versenyzőt, Joëlle Ursullt sikerült legyőzni, most pedig Barbara Pravi-t. Olaszország első Eurovízió győztese, Gigliola Cinquetti 1964-ben vitte el a trófeát. Üdvözölte, hogy az együttes nem hagyta elárulni a saját sztenderdjeiket, és hogy olasz nyelvű dallal indultak. Örült annak is, hogy részt vettek a COVID-19 elleni oltás népszerűsítésében is.

A nemzetközi sajtó viszont nagyon megtolta az együttes ismertségét egy viccnek indult videó miatt. A verseny közben, amíg a green room nevű eredményváróban követték a fesztivál eseményeit, az asztaluk meg volt pakolva pezsgővel és poharakkal, legalább egyet levertek belőle. A frontember, Damiano David lehajolt egy pillanatra, hogy eltakarítsa a romokat, egy szemfüles mémgyáros pedig – utalva a rockerek szertelen életére – úgy címezte meg a videó részletet, hogy kokaint szippant fel az asztalról. Persze nem látni fehér port az asztalon, az énekes orra sem lett „púderes”, az asztal alatt lehetett látni üvegszilánkokat, ennek ellenére a győztes sajtótájékoztatóján a svéd Aftonbladet újságírója feltette a kérdést, hogy szippantottak-e fel valamit az asztalról. „Nem használok drogokat. „Srácok, kérlek… Tényleg ne mondjatok ilyent… Nincs kokain!” Vicces videónak indult, de ennek ellenére ez a hír végig söpört a világsajtón, és a magyar média is kellően felkapta, drogbotrányról írnak. Ehelyett, mindenképp el kell gondolkodnunk az olasz együttes sikerénekokain.

Nagy valószínűséggel az együttes őszintesége, önazonossága, és külsőségekben a többi versenyzővel szembeni összetéveszthetetlensége fontos szerepet játszott a győzelmükben ugyanúgy, mint 2006-ban a Lordi szörnymetál együttesnél történt. És az is közre játszhatott, hogy noha sok „átlagos” Eurovízió nézőnek tetszett a produkció, és sok zsűritag is elégedetten csettintett a látottakra és hallottakra, a rock rajongói közössége, ha egy igazán minőségi produkció áll színpadra, akkor nagy erőket tudnak megmozgatni. Egészen 2016-ig, a zsűri és a közönség szavazatait együtt átlagolva adták ki egy adott ország top 10-es listáját. Utána elkezdték külön számolni országonként a zsűri és a közönség szavazatait is. A régi rendszer szerint, igaz egyetlen ponttal, de a francia Barbara Pravi nyert volna a Måneskin helyett.

Az Eurovíziót szervező EBU és a versenyzőket nevező RAI közmédia, a menedzsment és a delegációvezető is visszautasította ezt az abszurd történetet. Az együttes tagjai önként vetik alá magukat drogtesztnek, hogy minden kétséget eloszlassanak. A figyelem a frontemberre, Damiano David-ra összpontosult, mert róla készült a félre magyarázott felvétel. Szerencsére az elmúlt órákban jött ki a negatív tesztje (lapzárta és a videó elkészülte után), amit mind a RAI, mind az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége megnyugvással fogadott: „nem használt senki sem drogot a green room-ban, így a dolgot lezártnak tekintjük.”

(cp24.com, oikotimes.co.uk, eurovision.tv)

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.