Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: escbubble.com

Lengyel források szerint a TVP (lengyel köztelevízió) több nagy lemezkiadót is megkeresett, kérésük pedig, hogy javasoljanak olyan előadókat, akik alkalmasak lennének az ország képviseletére a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. Nem titok, hogy a Sony Music Poland Michal Szpak-ot javasolja, akinek már két, akár az Eurovízióra is elküldhető dala van, ezek a Such is life és a Color of your life. Utóbbinak azonban a lengyel rajongók között nagyobb a támogatottsága.

A másik legnagyobb lemezkiadó cég a Universal Music, akiről bár nem tudni, hogy részt vesz-e a projektben, de ha igen akkor olyan neveket javasolnának, mint Sarsa, Monika Lewczuk vagy Natalia Nykiel, de Edyta Gorniak sem hagyható ki a felsorolásból. Edyta volt Lengyelország első Eurovíziós képviselője, 1994-ben a To nie ja című dala egészen a második helyig jutott, mely azóta is az ország legjobb eredménye.

A 2016. évi lengyel dal februárban lesz bemutatva, mind a dalt, mind pedig az előadót a TVP belső kiválasztási módszerrel fogja meghatározni.

Share.

Az Eurovíziós Dalversenyt 2008 óta követem, az ESCHungary honlapján pedig 2012 óta publikálok. Elsősorban cikkeket tudósítók a hivatalos Eurovíziós honlapról, valamint a rajongói weboldalakról. 2013-ban és 2014-ben írott interjúkat is készítettem, 2015-ben pedig egy szintet lépve videóinterjúk készítésébe fogtam bele, és azóta megállíthatatlanul hozom őket évről évre... :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.