Lengyelország 1994-ben versenyzett először az Eurovízión, egyből egy második hellyel indított Edyta Górniak a To nie ja! című dallal. 27 alkalommal nevezett a lengyel TVP közmédia versenyzőt a fesztiválra, 4 évadot hagytak ki, a top 10 nehezen jön össze nekik. 2003-ban az Ich Troje a 7. helyet érte el, illetve 2016-ban Michał Szpak dalát a közönség húzta fel a 8. helyig. 10 alkalommal estek ki az elődöntőben, idén ALICJA próbálja beimádkozni dalát „Pray” címmel a döntőbe.

ALICJA énekesnő és dalszerző, először a Lengyelország Hangja díj elnyerése után vált híressé. Ma a lengyel zenei élet egyik legjellegzetesebb hangjaként tartják számon. A művész hangzása az R&B és a soul elemeit ötvözi, érzelmi mélységével és előadásmódjának hitelességével rabul ejti a hallgatókat; különösen a legutóbbi kiadványain ALICJA a saját személyes élményeiben gyökerező dalszövegeket adja elő. 2024-ben adta ki debütáló albumát, a nie wracam-ot, amelyet a nagy sikerű Spokojnie panowie kislemezek, a nie wracam, a Za dużo łez és a W co ty dziś grasz népszerűsítették tovább. Jelenleg ALICJA első angol nyelvű albumán dolgozik, amely karrierje egy új, nemzetközi fejezetének kezdetét jelzi. 2026 volt ALICJA második alkalommal is megnyerte a lengyel Eurovíziós előválogatót. Az énekesnő 2020-ban nyerte meg először a lengyel nemzeti döntőt az Empires című dalával, de a COVID-19 világjárvány miatt törölték az Eurovíziós Dalfesztivált.

A „Pray” a belső vívódás és a magabiztos öntudatra ébredés kettősségét dolgozza fel, ahol a spiritualitás és a siker iránti vágy találkozik. A dal eleje a szabadságkeresésről és az Istenhez intézett kérdésekről szól, egyfajta lelki hiányérzetet és a bűnbocsánat iránti igényt tükrözve. Ezt követően azonban a szöveg hirtelen hangnemet vált: a beszélő egy domináns, sikeres „főnöki” szerepbe lép át, aki maga mögött hagyja a veszteségeit és a saját útját járja. A „Pray” (Imádkozz) refrén itt már nem csak vallásos fohászt, hanem egyfajta mentális védőpajzsot és túlélési stratégiát is jelent a zeneipar vagy a külvilág támadásaival szemben. A „fehér kesztyűs” és „hibátlan korszak” képei az erkölcsi tisztaság és a professzionális tökéletesség iránti igényt szimbolizálják a siker csúcsán. A dal végén a „szenteltvíz” és a trükközések elutasítása azt sugallja, hogy a szereplő megtalálta belső erejét, és már nem hagyja magát manipulálni. Végső soron a mű arról szól, hogy a hit és az ima ereje hogyan segít átvészelni a küzdelmeket, miközben az egyén saját jogán válik uralkodóvá a saját életében.

A dal eleje nagyon szépen indul, utána ez a nagyéneklős fohász átvált trap/rap-be, ami nálam agyoncsapja a dal hangulatát. Az első elődöntőben utolsó előttiként fog fellépni, talán ez tolhatja meg a szekeret, Alicja extravagáns ruhája is kaphat pár szavazatot, a fogadóirodáknál inkább az alsó polcra teszik ezt a dalt. Meglátjul.

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.