A lettek 2015-ben indították el Supernova nevű nemzeti válogatójukat és idén is ezt fogják használni az ország dalának megtalálására, amit majd „minden lett dúdolni fog” 2019-ben.

Összesen 83 dal érkezett be az LTV felhívására. Fontos változás volt, hogy idén már 16 éves kortól lehetett jelentkezni a versenyre (előadó és/vagy dalszerző). A minőségre való tekintettel viszont volt egy szigorítás is az idei szabályok között: mindegyik beküldött dalt stúdióban kellett rögzíteni.

Az 1. elődöntő résztevői:

  • Samanta Tina
  • Edgars Kreilis
  • Elza Rosenthal
  • Aivo Oskis
  • Alex Silvers
  • Līga Rīdere
  • Kris & Oz
  • Full happiness

A 2. elődöntő résztvevői:

  • Adriana Miglane
  • Markus Riva
  • Deep purple feat. Cosmic,
  • The River of Time
  • Double Faced Eels
  • Christian Bumbee
  • Kristine Pastare (Peress)
  • Carousel

A dalokat IDE KATTINTVA tudjátok meghallgatni.

Idén is a Universal Music Grouppal működik együtt a köztévé – céljuk pedig a lett zene népszerűsítése világszerte. Habár maga a válogató a lett előadókra koncentrál, a dalszerzők és az előadók is lehetnek külföldi állampolgárok.

A válogatók időpontjai, a nyertes

A február 16-i döntő előtt két elődöntő is megrendezésre kerül: január 26-án és február 2-án. A selejtezők alatt és a fináléban is egy zsűri és a közönség (sms/telefonhívás/online szavazás) közösen fogja eldönteni, hogy ki utazhasson Tel-Avivba.

Élőben néznéd a lett válogatót?

IDE kattintva tudsz jegyet venni az élő adásra – az árak 10 eurótól kezdődnek.

(eurovoix.com)

Share.

Az Eurovíziós Dalversenyt 2008 óta követem, az ESCHungary honlapján pedig 2012 óta publikálok. Elsősorban cikkeket tudósítók a hivatalos Eurovíziós honlapról, valamint a rajongói weboldalakról. 2013-ban és 2014-ben írott interjúkat is készítettem, 2015-ben pedig egy szintet lépve videóinterjúk készítésébe fogtam bele, és azóta megállíthatatlanul hozom őket évről évre... :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.