Tegnap este végéhez ért a hat hete tartó keresés. 36 dallal indult a műsor, a három válogatóban és a két elődöntőben elbúcsúztunk 28 versenyzőtől, így jutottunk el a döntőig, ahol már csak a legjobb nyolc produkciót láthattuk.
A végső fordulóban a The Roop együttese tudta meggyőzni a zsűrit és a közönséget is. Magas fölénnyel nyerte meg a döntő adását.
A közönség 34.500 szavazattal jutalmazta a csapatot, míg a második helyezett Moniqué csupán 10.366 voksot kapott.

A formáció 2014 óta létezik. 2018-ban már részt vettek a nemzeti válogatón, akkor a döntő harmadik helyén végeztek. A csapat Európa számos országában fellépett már, de voltak koncertjeik az Egyesült Államokban is. Tehát a nagy színpadok már nem ismeretlenek számukra. Most itt a lehetőség és az Eurovízión is bizonyíthatnak.

Litvánia májusban az első elődöntő első felében versenyez. Gratulálunk!

eurovision.tv

Share.
Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.