A Francia Televízió bejelentette, hogy 12 résztvevővel rendezik meg az Eurovízió Franciaország – Rajtad múlik! című nemzeti döntőt a 2021-es Eurovízióra.
Franciaország delegációvezetője – aki egyben a szórakoztató és varietéműsorok osztályának vezetője is – elmondta, hogy ez a verseny egy új koncepción alapul, melyet a Francia Televízió és a Francia Televízió Stúdiói közösen alkottak meg. „12 erőteljes dalt választottunk be a többszáz javaslat közül. Egy olyan eredeti szavazási szabályt készítettünk, ami a közönség akaratát jobban fogja tükrözni. Kétfordulós lesz a szavazás, a közönség mindkettőben részt fog venni. A tíztagú zsűri fele külföldi lesz, a zsűri tagjai ‘az élet mindenféle területéről’ fognak érkezni. Sok rajongó követi a nemzeti döntőket Európa szerte. Reméljük, hogy ezzel az új koncepcióval meg lesznek elégedve.”
A nemzeti döntőn több műfaj is képviselteti magát: pop, elektronikus zene, hagyományos francia sanzon és urban music. Büszkén támogatják akár a tengeren túli fiatal tehetségeket is. Korzikai és tahiti nyelvű dalokat is hallhatunk majd. A nemzeti döntőt 2021 januárjában fogják megrendezni.
A résztvevők:
- LMK – Magique
- Ali – Paris Me Dit
- Casanova – Tutti
- Barbara Pravi – Voilà
- Cephaz – On A Mangé Le Soleil
- Amui – Maeva
- Andriamad – Alléluia
- Philippine – Bah Non
- Juliette Moraine – Pourvu Qu’on M’Aime
- 21 Juin Le Duo – Peux-Tu Me Dire?
- Terence James – Je T’Emmènerai Danser
- Pony X – Amour Fou
(escxtra.com)
About Author
