Naptár szerint körülbelül két hét múlva lesz az évforduló, de a 10 éves ünnepség után hagyományosan a szokásos nyárbúcsúztató rajongói találkozó keretein belül ünnepeltük meg az ESC Hungary magyar eurovíziós híroldal fennállásának 15 éves évfordulóját, múlt szombaton. Az ünnepi tortát 19 részre kellett felvágni, de végül 21-re sikerült, afféle rekapitulációként két szerencsés ismét felidézhette a torta csokis ízvilágát. Szokás szerint sokat játszottunk, a decemberben létrehozott Magyar Eurovíziós Klub Egyesület (MEKE) újabb két taggal bővült, és szavaztunk az idén elmaradt fesztivál dalairól is.
Játékmesterünk, Attila igencsak megizzasztotta a jelenlévőket különféle kvízeivel, eurovíziós listáival, előadót felismerő játékával és persze az elmaradhatatlan dalszöveg felismerő versennyel is, ami idén különösen nehéz volt. Levi a rajongók legjobban kedvelt előadóit kereste országonként, én pedig úgy döntöttem, hogy a sok karantén koncert és pótgála sem keltette fel annyira a figyelmem mint a Fire Saga története, ezért én filmkvízt hoztam az eseményre. A kvízekből ízelítőt fogunk adni később.
Az új helyszín sokaknak meghozta az étvágyát, páran távozni kényszerültek, a végére hagytuk a szavazást, és összességében bő 4 órásra sikeredett az ünnepségünk.

Az ESC Hungary elmúlt 15 évére visszatekintve nagyon hullámzó volt minden. Az első években lassan felfedeztek minket a rajongók, majd az internet általános elterjedésével különböző csoportok alakultak és tűntek el. Egy időszakban részt vett Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon, utána megváltozott a szélirány és most nem. Egy időben a közmédia hidakat épített felénk, mi félve rá is léptünk, az elmúlt években pedig módszeresen lökdösték ki a téglákat. Emberek, garnitúrák jönnek-mennek, mi kitartunk, és próbáljuk ugyanazzal a lelkesedéssel folytatni az önkéntes csapattal egyetemben azt a munkát, amit 15 évvel ezelőtt elkezdtünk magunk és mások szórakoztatására. Szeretném megköszönni mindenkinek az egész éves hozzájárulását a szavazásokkal, és főleg az elmaradhatatlan Napi Eurovízió sorozattal.
A jövőt tekintve még nem tudni hogy tudunk-e delegációt küldeni Rotterdamba, tavaly az EBU csak Sanyinknak adott volna lehetőséget dolgozni a sajtóközpontban. Pár arrogáns hangvételű válasz után végül ráhagytuk az EBU-ra a dolgot, végül pedig el is törölték az egész versenyt. Ebből kiindulva inkább a májusi Eurovíziós döntő közös nézésére fogunk fókuszálni.
A tavaly év elején elkezdett „szerverre gyűjtünk” kampány úgy néz ki hogy ki fog tartani a következő szezonra is, ezzel rendben leszünk. A pandémia miatt a MEKE eseményei és tagfelvételi ceremóniái hátráltatva voltak, ezen igyekszünk a lehetőségekhez mérten javítani. Itt szeretnék bejelenteni egy pályázati lehetőséget:
Rajongói találkozó a Te városodban!
Az ESC Hungary és a MEKE a pandémniás helyzetet figyelembe véve próbálja Budapesten kívülre helyezni egy-egy rajongói találkozóját. Az országjárásunkat úgy szeretnénk megszervezni, hogy akinek van kedve meginvitálni minket a saját városába, az küldjön levelet egy megvalósítási tervvel az info (kukac) eschungary (pont) hu címre! A következőkre lesz szükség:
- asztalfoglalás 10-15 fő részére egy étteremben vagy kávézóban
- legalább egy játékötlet vagy vitaötlet felvezetése
- városnézés, a város nevezetességeinek rövid bemutatása
A terv szerint a városnézés opcionális lenne, ha valaki egy hétvégét akarna eltölteni a városban, az teljesen az egyénekre van bízva.
Mégegyszer szeretném megköszönni minden résztvevőnknek, követőnknek, olvasónknak a támogatását, folytatjuk a munkánkat!
About Author
