A 2016-os Marcel Bezençon díj nyertesei

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál nagy döntője előtt kiosztották az idei Marcel Bezençon díjakat. Idén a három kategória díja három különböző előadóhoz került.
A Marcel Bezençon díjat Christer Björkman alapította 2002-ben, melyet a verseny ötletgazdájáról nevezett el. Három kategóriában ítélik oda a díjat minden évben. A sajtó díját 2002 óta átadják, az akkreditált sajtó és média tagjai szavazatai alapján. A művészeti díjat a kezdetekben a korábbi évek győztesei szavazzák meg, 2010-től pedig már az aktuális verseny kommentátorait kérték fel erre a feladatra. A harmadik a rajongói díj volt, az OGAE nemzetközi rajongói klub tagjai szavaztak, majd ezt 2004-ben felváltotta a dalszerzői díj, amin a versenyen résztvevő dalszerzők szavaznak. Eddig egyetlen magyar díjazott van a listán, Rúzsa Magdi és Mózsik Imre szerzeménye, az Unsubstantial Blues című dal, ami a 9. lett a 2007-es Eurovízión, megkapta a legjobb dalszerzőnek járó díjat.
Idén a sajtó díját Szergej Lazarjev kapta az akkreditált sajtótól, a You Are the Only One című dalt adta elő. A legjobb és legeredetibb dalszerzésért járó díjat az ausztrál David Musumeci & Anthony Egizi szerzőpáros kapott a Sound Of Silence című dalért, mely Dami Im produkciója volt. A kommentátorok kedvence az ukrán Jamala 1944 című dala volt, ezért a művészeti díjat adták oda az énekesnőnek.
About Author
