ESC Hungary

A Dal 2019

A Dal 2019: A második válogató résztvevői

Folytatódik A Dal 2019, vagyis Magyarország dalválasztó műsora a 2019-es tel-avivi Eurovíziós Dalfesztiválra. A szombati adásban ezúttal is 10 dal versenyez, ebből 4 fog kiesni, 5 dal a zsűri pontjai alapján jut tovább, a hatodik dalnak pedig a közönség dobhat mentőövet.

A szombati fellépők listája (nem fellépési sorrendben):

Acoustic Planet – Nyári zápor
Diana – Little Bird
Fatal Error – Kulcs
Gotthy – Csak 1 perc
Hajdu Klára – You’re Gonna Rise
Heatlie Dávid – La Mama Hotel
The Middletonz – Roses
The Sign – Ő
Vavra Bence – Szótlanság
yesyes – Incomplete

A Dal 2019 első szakasza ezúttal is három válogató adásból fog állni, fordulónként 6-6 dal jut a két elődöntő egyikébe. Elődöntőnként 9-9 dal versenyez, ebből 3 dal a zsűri pontjai alapján jut tovább, a negyediket pedig ismét a közönség mentheti meg. A döntőben a 8 dal közül a zsűri pontjai alapján 4 kerül a szuperdöntőbe, ahonnan a közönségszavazás alapján hirdetik ki a végső győztest.

A dal zsűrije:
– Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője.
– Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa.
– Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár.
– Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere
– A kedves közönség, a 2015-ben bevezetett szabály alapján.

A műsor két házigazdája Dallos Bogi (A Dal 2013, 2015) és Fehérvári Gábor Alfréd (ESC 2016), a verseny utáni A Dal Kulissza beszélgetős műsornak pedig Lola (NF 2005, 2008) és Forró Bence lesz a házigazdája.

19:30 A Dal 2019 második válogató – január 26-án szombaton a Duna Televízió és a Duna World műsorán.
21:40 A Dal Kulissza – Minden, amit tudni akartál A Dalról – A Dal adása után a Duna Televízión.
Ismétlések vasárnap:
01:30 A Dal 2019 – A Duna World műsorán.
03:30 A Dal Kulissza – A Duna World műsorán.
10:15 A Dal 2019 – A Duna World műsorán.
12:20 A Dal Kulissza – A Duna World műsorán.

A Dal 2019 idén is fog tartalmakat gyártani a YouTube-ra is.
A Dal 2019 versenyzőinek dalai meghallgathatók a mediaklikk.hu-n 
vagy az ESCHungary.hu-n.

Éretelem szerűen a harmadik válogató fellépői:

Kyra – Maradj még
Leander Kills – Hazavágyom
Mocsok 1 Kölykök – Egyszer
Monyo Project – Run Baby Run
Nagy Bogi – Holnap
Pápai Joci – Az én apám
Petruska – Help Me Out of Here
Ruby Harlem – Forró
Salvus – Barát
USNK – Posztolj

(MTVA Sajtóiroda)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top