ESC Hungary

Eurovízió 2019

A svéd Melodifestivalen 2019 résztvevői

Ma délelőtt jelentette be a svéd SVT közmédia a Melodifestivalen 2019 résztvevőit, melynek győztese képviseli az országot a 2019-es Eurovízión, Tel-Avivban. 28-an vesznek részt a február 2-án kezdődő műsorsorozatban, a nagy döntőt március 9-én fogják megtartani. A négy elődöntőben fordulónként 7 produkciót láthatunk, ahonnan ketten a döntőbe kerülnek, ketten pedig a második esély fordulóba. A 8 résztvevős második esély forduló mezőnyének fele fog bejutni a döntőbe. A 12 produkciót felvonultató döntőt a fővárosban, Stockholmban fogják megtartani.

1. elődöntő 2019.02.02. Göteborg
-Anna Bergendahl a 2010-es Eurovízión a második elődöntőben 11. helyezést ért el.
– Nano 2017-ben második helyezett lett a Melodifestivalenen, a győztes Robin Bengtsson 5. helyezett lett az Eurovízió döntőjében.
– Mohombi 2005-ben szerepelt először a Melodin. 2010-ben sikerült elérnie nemzetközi sikert a Bumpy Ride című dallal, melynek RedOne volt a producere.
– Zeana feat. Anis Don Demina – Zena a svéd Megasztár 2016 résztvevője, Anis pedig Samir & Viktor idei produkciójában tűnt fel.
– Arja Saijonmaa 73 éves finn/svéd énekesnő 1987-ben második lett, 2005-ben pedig kiesett az elődöntőben.
– High15 a lánybanda a 2017-es svéd Megasztárban szerepelt.
– Wiktoria 2016-ban 4., 2017-ben 6. helyezést ért el a Melodin.

2. elődöntő 2019.02.09. Malmö
– Andreas Johnson 7. versenye lesz a mostani a svéd válogatóban. 1999-ben a Glorious című dallal lett nemzetközileg ismert.
– Hanna Ferm & LIAMOO – LIAMOO tavaly 6. lett a döntőben. Hanna pedig a 2017-es svéd Megasztár második helyezettje.
– Malou Prytz újonc, 15 éves, sok tehetségkutatót nyert eddig.
– Oscar Enestad a 2017-es Melodi FO&O formáció tagja.
– Jan Malmsjö 86 éves svéd zenészlegenda, az 1969-es Melodi második helyezettje.
– Vlad Reiser fehérorosz származású YouTuber 400000 feliratkozóval.
– Margaret miután nem sikerült megnyernie a 2016-as lengyel válogatót, 2018-ban a Melodifestivalenen indított dalt.

3. elődöntő 2019.02.16. Leksand
– Dolly Style játékbaba/cosplay trió a 2015-ös Hello Hi és a 2016-os Rollercoaster után újra a ringben, Habibi a friss dal címe.
– Martin Stenmarck a 2005-ös Eurovízió 19. helyezettje 4. alkalommal vesz részt a Melodin, amit újra meg szeretne nyerni.
– Jon Henrik Fjällgren 2015-ben második lett, Måns Zelmerlöw produkcióját nem sikerült felülmúlnia.
– Omar is szintén a korábban említette FO&O formációból ismert.
– The Lovers of Valdaro a P4 Nästa tehetségkutató résztvevői. Az egyik tagjuk az idei moldáv DoReDos produkciójában volt háttértáncos.
– Lina Hedlund a hatszoros Melodifestivalen résztevő Alcazar tagja volt.
– Rebecka Karlsson 18 éves, a 2016-os svéd Megasztár második helyezettje.

4. elődöntő 2019.02.23. Lidköping
– Arvingarna az 1993-as Eurovízió 7. helyezettje, 5. alkalommal versenyez a Melodifestivalenen, a svéd énekes legenda, Nanne Grönvall dalával.
– Anton Hagman a 2017-es Eurovízió résztvevője, a vigaszág párbajban Loreen-t sikerült legyőznie.
– Ann-Louise Hansson rekordot dönt: 74 éves, 13-szoros Melodifestivalen résztvevő, legutóbb 2004-ben versenyzett.
– Bishara 15 éves Instagram sztár, az idei Eurovízió résztvevő Benjamin Ingrosso írt neki dalt.
– Pagan Fury egy folk-metál együttes, ez lesz az első fellépésük a Melodifestivalenen.
– John Lundvik 2018-ban harmadik lett a Melodifestivalen döntőjében.
– Lisa Ajax 2016-ban és 2017-ben indult a Melodifestivalenen.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top