ESC Hungary

ESC 2021

Azerbajdzsán: Efendi – Mata Hari

Az Ictimai még a 2020-as Eurovízión szerette volna indítani Samira Efendi azerbajdzsáni énekesnőt, de a verseny eltörlése miatt erre nem kerülhetett sor. Az énekesnő tavalyi dalának népszerűsége után viszont talán senkit sem lepett meg, hogy az azerbajdzsáni közszolgálati televízió úgy döntött, megtartják őt a 2021-es versenyre.

Efendi még egész fiatalon kezdett el énekléssel foglalkozni. 2006-tól 2010-ig  az Asəf Zeynallı Konzervatóriumban tanult. 2009-ben részt vett a Yeni Ulduz énekversenyen. 2014-ben találkozhattunk először eurovíziós törekvéseivel, ugyanis ekkor szerepelt az azeri eurovíziós előadó választó műsorban, a Böyük Səhnə-ben, ahol a harmadik válogatóig jutott, onnan már nem jutott tovább a döntőbe. 2015-ben jelentkezett a The Voice azeri első évadába, ahol végül a döntőben ezüstérmes lett. Ezután Kazahsztánt célozta meg, különböző énekversenyeken szereplt itt is.

Úgy nézett ki, 2020-ban végre valóra válthatja álmát és részt vehet az Eurovízión, mivel tavaly február 28-án jelentette be az azeri televízió, hogy Efendi fogja képviselni a kaukázusi országot a rotterdami megmérettetésen. Végül erre nem kerülhetett sor, de idén májusban végre tényleg felállhat arra a hatalmas színpadra. Idei versenydala a Mata Hari címet kapta. A dalt a május 18-i első elődöntő második felében fogja előadni. Sok sikert kívánunk!

https://www.youtube.com/watch?v=HSiZmR1c7Q4

(eurovision.tv)

Azerbajdzsán: Efendi – Mata Hari
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top