ESC Hungary

Eurovízió 2020

Bemutatták a Supernova kilenc döntősét Lettországban

Az előző évekkel ellentétben idén nem rendeznek elődöntőket, egyetlen adásban döntenek az ország képviselőjéről.

Február 8-án kerül megrendezésre a nemzeti döntő adása. A pályázati felhívására összesen 128 pályamű érkezett be. Ezt a zsűri első körben 26-ra szűkítette. Ami egyben azt is jelentette, hogy ennek a 26 versenyzőnek már az élő meghallgatáson kellett bizonyítaniuk. Ebben a körben is egy szakmai zsűri szűkítette tovább a listát, így állt össze a döntő kilenc fős csapata:

Markus Rivának már hét éve állandó bérlete volt a Lett döntő adásaiban, idén viszont nem sikerült továbbjutnia az élő meghallgatások körén.
Markushoz hasonlóan Samanta Tina is a hat próbálkozásával veterán résztvevőnek számít. Neki sikerült a bravúr, és a Still Breating című dalával egy lépéssel közelebb került a végső győzelemhez.
Edgars Kreilis neve is ismerős lehet, hiszen 2017, 2018 és 2019 után az idei lesz a negyedik nekifutása.
Végül, de nem utolsó sorban visszatér egy korábbi Eurovíziós szereplő is. Katrīna Dimanta 2014-ben az Aarzemnieki csapat tagjaként versenyzett Koppenhágában. Idén szólóban próbál szerencsét.

Hallgasd meg a dalokat az LTV Supernova által készített lejátszási listában:

 Melyik dal tetszik a legjobban? Szerintetek ki fogja képviselni 2020-ban Lettországot?


web survey



(esc-kompakt.de, eurofire.me)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top