ESC Hungary

A Dal 2019

Blog: Hamarosan indul A Dal 2019!

A Dal 2019 logója már elkészült, hamarosan a jelentkezési oldal is aktív lesz. Legalábbis ezek derülnek ki adal.hu honlapján. Egyelőre még nem hivatalos, hogy Magyarország részt vesz a 2019-es tel-avivi Eurovízión, és az is, hogy ismét A Dal formátum segítségével küldjük ki az arra a főleg a zsűri szerint legalkalmasabb versenyzőt.

Az elmúlt évekhez hasonlóan teljesen fölöslegesnek tartottuk hogy levelet írjunk az MTVA-nak, mert minden évben ugyanaz a séma: Sajtóközlemény lesz kiadva a megfelelő időpontban, és sajtótájékoztató lesz, ha sikerül elkészíteni a 30-as listát.

Tavaly október második hétfőjén jött ki a sajtóközlemény (most is ekkorra tippeljük, szóval október 8) és november 20-ig tartott a nevezési időszak. Az esetleges demóverziók profira cserélésére december 20-ig volt lehetőség.

Hogy idén mi lesz a koncepció, azt nem lehet tudni, de valószínűleg a magyar nyelvet, a magyar előadókat, vagy a magyarországi felmenőkkel rendelkező dalszerzőket fogják preferálni a szervezők.

Nagy valószínűséggel idén is ettől fog szemrángást kapni a legtöbb Eurovízió-rajongó:

A pályázók tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a dalok, és nem az előadók versenye, így a végső döntést a pályázat kiírója hozza meg arról, hogy a győztes dalt kinek az előadásában nevezi a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválra.

Csak hab lesz a tortán, hogy egészen A Dal döntőjéig nem az Eurovízióra fognak dalt keresni, hanem csak úgy keresnek egy dalt, amivel csökkentik a verseny reputációját, tétjét. A színpad marad ugyanaz, a látványtechnika még modernebb lesz legalábbis papíron, és továbbra is abba a pici stúdióba próbálnak bezsúfolni minél több embert mindamellett, hogy a főpróbákat teljes titokban tartják. Titokban, mint a rajtsorrendet, a fellépők elődöntőbe osztását, ami már bebizonyosodott az évek alatt, hogy nagyon kontraproduktív. Nézzük csak a nézettségi adatokat.

A zsűri továbbra is próbálja majd fényezni sokszor saját intellektusát, száraz szakmai következtetésekkel untatja a nézőket, és közben összezavarodhatunk, hogy egy szórakoztató műsort nézünk, vagy egy szolfézs-zeneelmélet óra különkiadáson vagyunk az iskolatévében.

Bízom benne hogy lesznek újítások a verseny lebonyolításával kapcsolatban, nagy sztárok fognak jelentkezni, a zsűrit nem engedik hosszasan ömlengeni, nem lesz titokzatosság a próbákkal, a versenyzőkkel, a rajtsorrendekkel kapcsolatban, és olyan lelkes közönséget visznek be az élő adásba, hogy ne kelljen előre felvett tapsvihart hallgatnunk.

A Dal 2019-be a korábbi évek szabályai alapján 2018.09.01 után a nyilvánosság előtt bármilyen formában megjelent, maximum 3 perces dallal lehet jelentkezni, a színpadon A Dal döntőjében csak hatan szerepelhetnek, és minden színpadon szereplőnek be kell töltenie a 16. életévét legkésőbb 2019. május 14-én. Talán két hét, és meglesznek a hivatalos pályázati feltételek is.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top