ESC Hungary

ESC 2021

Bulgária: VICTORIA – Growing Up is Getting Old

VICTORIA sem ismeretlen már az Eurovízió rajongói körében. Ő volt az, akit a bolgár közszolgálati televízió, a BNT felkért arra, hogy induljon a 2020-as rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny elmaradt, a bolgár énekesnőnek azonban így sem lehetett oka panaszra, de most kanyarodjunk kicsit vissza.

VICTORIA nyolc évesen kezdett el énekléssel foglalkozni. Szerepelt a bolgár X Factor első három évadában is, de fiatal kora miatt nem jutott tovább egyszer sem. 2015-ben azonban elérkezett az átütő siker. VICTORIA bekerült a legjobbak közé, végül a hatodik helyen végzett. Első kislemeze 2016-ban jelent meg “Nishto Sluchayno” címmel, nem sokkal később pedig újabb kislemezt dobott piacra “Nezavarshen roman” címmel.

2019. november 25-e biztosan örökre megmarad a fiatal lányban, ugyanis ekkor jelentette be a BNT, hogy ő fogja képviselni Bulgáriát az Eurovízión. A rajongók azonnal szívükbe zárták VICTORIA-t, a fogadóirodák egyik kedvence volt a győzelemre esélyesek között. Végül a verseny eltörlése miatt nem mutathatta be a dalt a nagyközönség előtt, de így is nagyon büszke lehet magára, ugyanis övé lett az ESC Radio-díj a legjobb női előadó kategóriában.

Hamarosan a bolgár televízió bejelentette, hogy őt szeretnék a 2021-es versenyen is indítani. Később hat potenciális dalt mutattak be a közönség előtt, melyek közül kikerülhet majd VICTORIA versenydala. A negy bejelentésre ma este került sor. VICTORIA előadásában a Growing Up is Getting Old című dalt hallhatjuk majd Bulgária képviseletében. Sok sikert kívánunk!

(wiwibloggs.com, escradio.com)

Bulgária: VICTORIA – Growing Up is Getting Old
Comments
2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2021

Vissza
%d bloggers like this: