ESC Hungary

Eurovízió 2022

Első eurovíziós szuper szombat: hat válogatóval és két nemzeti döntővel (+ EREDMÉNYEK)

Ma este nem kevesebb, mint nyolc Eurovíziós műsor kerül képenyőre Európa országaiban. Észtország, Norvégia, Svédország, Lettország, Litvánia és Szlovénia a válogató műsorainál jár, míg Olaszországban és Izraelben kiválasztják 2022-es indulójukat.

Nézzük a ma esti programot részletesen:

18:30 – 20:00 és  20:30-21:15 (eredményhirdetés) – Észtország – Eesti laul (második elődöntő)
Élő közvetítés IDE kattintva

Csütörtök este rendezték meg az első elődöntőt, amiben a zsűri és a közönség már kiválasztotta az első öt döntős versenyzőt. Ma este megtudjuk, hogy kik kaphatják meg a fennmaradó öt döntős hely egyikét. A mai adásban is két körből áll a szavazás. Először a zsűri és a közönség kiválasztja a legjobb négy produkciót, a második körben pedig a közönség választja ki az ötödik továbbjutót.

Sajnos ma este sem lesz teljes a létszám.  Minimal Wind & Emily Tiffany –éknél végzett koronavírus teszt pozitív lett. Csakúgy, mint a csütörtöki esetekben, most is a videóklip kerül lejátszásra.

A második elődöntő végeredménye:

Továbbjutottak a döntőbe (zsűri + közönség):

Telefonos szavazatok alapján továbbjutott:

Minimal Wind & Elisabeth Tiffany – “What To Make Of This

Kiesők:

  • Jyrise – “Plaksuta”
  • Maian – “Meeletu”
  • Boamadu – “Mitte kauaks”
  • Evelin Samuel – “Waterfall”
  • Púr Múdd & Shira – “Golden Shores”

A csütörtöki első elődöntő továbbjutói:

  1. Ott Lepland – „Aovalguses
  2. Andrei Zevakin feat. Grete Paia – „Mis nüüd saab
  3. Elysa – „Fire
  4. Stig Rästa – „Interstellar
  5. Elina Nechayeva – „Remedy

További részletek:

Hallgasd meg Észtország 2022-es elődöntőseit!

19:50 Norvégia: Melodi Grand Prix (4. műsor)

Élő közvetítés IDE kattintva

Az utolsó elődöntő kerül megrendezésre Norvégiában. Ebben a műsorban is négy dal versenyez majd, de közülük csak egy kaphatja meg a lehetőséget, hogy csatlakozzon a döntő mezőnyéhez.
Első körben két párbajt rendeznek (két-két dallal), melynek győztesei újra megmérkőznek egymás ellen.
Az az egy énekes, aki a második körben is győzedelmeskedik, az már biztos részvevője a finálénak.

A negyedik elődöntő végeredménye:
Első kör:

  • első párbaj: Alexandra Joner – „Hasta la vista“ VS. Maria Mohn – „Fly“
  • második párbaj:  Sofie Fjellvang – „Made of Glass“ VS. Kim Wigaard – „La Melodia“

Második kör:

  • végső párbaj: Sofie Fjellvang – „Made of Glass“ VS. Maria Mohn – „Fly“

Így az elődöntőkből Sofie Fjellvang jutott tovább a Made of Glass című dalával. Valamint bemutatásra került Subwoolfer dala is, a Give That Wolf A Banana, ami automatikusan a fináléban kapott helyet.

További részletek:

Melodi Grand Prix 2022: Szombaton kezdődik a norvég válogató!

20:00 – Svédország: Melodifestivalen 2022 – első elődöntő
Élő közvetítés IDE kattintva

Ma este elkezdődik, az Eurovízió rajongók által talán legkedveltebb dalválasztó műsor, a svéd Melodifestivalen. Hat héten keresztül keresik a tökéletes dalt, ami az országot képviselheti a májusi nemzetközi versenyen.
Négy elődöntő, egy második esély forduló és a március 12-én megrendezésre kerülő nagy döntő vár ránk.
Az elődöntőkben a továbbjutók sorsa 100%-ban a nézők kezében van.
Egyenes ágon a két legtöbb szavazatot kapó produkció kerül döntőbe. A harmadik és negyedik helyezett a második esély fordulóba jut. Az ötödik, hatodik, hetedik helyezettek pedig búcsúznak a versenytől.

 Az első elődöntő végeredménye:

Egyenes ágon a döntőbe jutottak:

Második esély fordulóba jutottak:

Kiesők:

A linkeken a „Spela” gombra kattintva meghallgatható egy rövid részlet a dalokból.

Mint ahogy azt már megszokhattuk, számos visszatérő előadó vesz részt a nagy hagyománnyal rendelkező Melodifestivalen műsorában. Robin Bengtsson háromszor volt részese a válogatónak. 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban. 2017-ben sikerült nyernie, és ő képviselte Svédországot a nemzetközi versenyen.  Malou Prytz (2019, 2020), Shirley Clamp  (2003, 2004, 2005, 2009, 2011, 2014) , Omar Rudberg (2017, 2019), Cornelia Jakobs (2011, 2012)

A műsor házigazdája Oscar Zia lesz.

image polls

 

20:00 – Litvánia: Pabandom iš Naujo – második elődöntő

Élő közvetítés IDE kattintva vagy a csatorna hivatalos YouTube csatornáján

Kilenc előadó versenyez a négy döntős hely egyikéért. A zsűri és a közönség szavazata 50-50%-ban dönt a továbbjutókról.

A második elődöntő végeredménye (zsűri + közönség pontok) :

Továbbjutók:
24 pont (12+12) Monika Liu – Sentimentai
18 pont (10 + 8) Augustė Vedrickaitė – Before You’re 6ft Under
15 ponnt (8+7) Rūta Loop – Call Me from the Cold
13 pont (8+5) Ieva Zasimauskaitė – I’ll Be There

Kiesők:
12 pont (2 + 10) Urtė Šilagalytė – Running Chords
9 pont (6+3) Vilija – 101
9 pont (5+4) Titas and Benas – Getting Through This
9 pont (3+6) Moosu X – Love That Hurts
6 pont (4+2) Mary Mo – Get Up

Részletek a litván válogatóról:

Ma este: Litvánia elkezdi a selejtezőket a 2022-es Eurovízióra

20:05 – Lettország: Supernova (elődöntő)
Élő közvetítés IDE kattintva

Lettországban is a döntőbe jutás a tét. A tizenhét versenyző közül csak a legjobb tíz kerülhet a finálé adásába. A zsűri és a közönség szavazatai ebben az országban is közösen 50-50%-ban döntenek a végső sorrendről.

Az  elődöntő végeredménye:

Továbbjutók:

  1. Inspo – „A Happy Place“
  2. Aminata – „I’m Letting You Go“
  3. Linda Rušeniece – „Pay My Own Bills“
  4. Mēs Jūs Mīlam – „Rich Itch“
  5. Elīna Gluzunova – „Es pabiju tur“
  6. Citi Zēni – „Eat Your Salad“
  7. Bermuda Divstūris – „BAD“
  8. Bujāns – „He, She, You & Me“
  9. Miks Galvanovskis – „I’m Just A Sinner“
  10. Raum – „Plans“

Kiesők:

  • Miks Dukurs – „First Love“
  • Patriks Peterson – „Can’t Get You Outta My Head“
  • Katō – „Promises“
  • Markus Riva – „If You’re Gonna Love Me“
  • The Coco’nuts – „In And Out Of The Dark“
  • Beatrise Heislere – „On The Way Home“
  • Zelma – „How“

 

Két régi ismerőssel is találkozhatunk a névsort olvasva. Aminata 2015-ben képviselte az országot az Eurovízión és Top 10-es eredménnyel, a hatodik helyezéssel tért haza. Valamint Markus Riva igazi veteránnak számít, 2014 és 2020 között minden évben részese volt a nemzeti válogatónak. Idén próbálkozik nyolcadjára.

Lejátszási lista a Supernova 2022-höz:

web polls

 

20:15 – IZRAEL: X-Faktor (nemzeti döntő)

Élő közvetítés IDE kattintva

Csütörtök este kiválasztották, hogy melyik előadó melyik dallal versenyez a ma esti döntő adásában. A finálé két részből fog állni. Az első körben az énekesek feldolgozásokat énekelnek, ebben a körben a legkevesebb szavazattal rendelkező énekes búcsúzik a megmérettetéstől. A második körben pedig a bennmaradó három versenyző már az Eurovízióra szánt dalt adja elő.

Az X-Faktor végeredménye:

  • Michael Ben David – I.M

https://www.youtube.com/watch?v=nqu3-CHeOWM

  • Eli Huli – Blinded Dreamers
  • Inbal Bibi – Marionette
  • Sapir Saban – Breaking My Own Walls

Részletek:

Izrael 8 dal közül választ a február 5-i X-Faktorban

20:20 – SZLOVÉNIA: EMA 2022 (1. elődöntő)

Élő közvetítés IDE kattintva

A mai elődöntőből hat versenyző juthat a fináléba. Három előadót a zsűri választ ki és három produkció a közönség szavazatai alapján juthat tovább.

Az első elődöntő továbbjutói:

Kiesők:

  • Le Serpentine – “Tud teb se lahk zgodi”
  • Bowrain & Brina – “Čas je”
  • Jonatan Haller – “Obzorje”
  • Zala Smolnikar – “V ogledalu”

 

20:40 – OLASZORSZÁG: Sanremo 2022 (döntő)
Élő közvetítés IDE kattintva


Kedd este óta tart a fesztivál 72. évada. Ma kiderül ki bizonyul 2022-ben a legjobbnak.
A nyertest különleges és elég bonyolult módon határozzák meg:

A végeredményt a heti teljesítmény összesítésével hirdetik:

  • 25%-ot ér a demoszkópikus zsűri szavazata az első és a második estéről
  • 25%-ot ér a szimfonikus zenekar tagjainak szavazata a harmadik estéről
  • 25%-ot ér a sajtósok szavazata a negyedik estéről
  • Az ötödik estén a közönségen a sor. Az este folyamán beérkező szavazatok is 25%-ot érnek a heti értékelésben.

Az így kialakult sorrend alapján kapjuk meg a TOP 3 mezőnyét, akik egy újabb körben mérkőznek meg a végső győzelemért.

Az este győztese elnyeri a jogot Olaszország képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ha a legjobbnak vélt produkció előadója valamilyen oknál fogva nem él ezzel a lehetőséggel, abban az esetben a közmédia nevez meg (szerencsés esetben a következő napokban) egy jelöltet.

A ma esti rajtsorrend:

1. Matteo Romano – „Virale”
2. Giusy Ferreri – „Miele”
3. Rkomi – „Insuperabile”
4. Iva Zanicchi – „Voglio amarti”
5. Aka 7even – „Perfetta così”
6. Massimo Ranieri – „Lettera al di là del mare”
7. Noemi – „Ti amo, non lo so dire”
8. Fabrizio Moro – „Sei tu”
9. Dargen D’Amico – „Dove si balla”
10. Elisa – „O forse sei tu”
11. Irama – „Ovunque sarai”
12. Michele Bravi – „Inverno dei fiori”
13. La Rappresentante di Lista – „Ciao ciao”
14. Emma – „Ogni volta è così”
15. Mahmood & Blanco – „Brividi”
16. Highsnub & Hu – „Abbi cura di te”
17. Sangiovanni – „Farfalle”
18. Gianni Morandi – „Apri tutte le porte”
19. Ditonellapiaga & Rettore – „Chimica”
20. Yuman – „Ora e qui”
21. Achille Lauro – „Domenica”
22. Ana Mena – „Duecentomila ore”
23. Tananai – „Sesso occasionale”
24. Giovanni Truppi – „Tuo padre, mia madre, Lucia”
25. Le Vibrazioni – „Tantissimo”

 

További részletek:

Ma estétől 6 napon át: Sanremoi Dalfesztivál 2022

(esc-kompakt.de, wiwibloggs.com)

About Author

Első eurovíziós szuper szombat: hat válogatóval és két nemzeti döntővel (+ EREDMÉNYEK)
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top