ESC Hungary

Eurovízió 2023

Érkezik Aidan debütáló albuma: This is Aidan

A máltai válogatóból megismert Aidan kiadta új kislemezét, a „Reġina”-t. A dalt Aidan és az észak-macedón producer, Boban Apostolov – naBBoo írta. A „Reġina”, a „This is Aidan” album vezető kislemeze a 2023-as máltai válogató egyik favoritja volt, mielőtt a verseny negyeddöntőjében kizárták. Aidan később meghívást kapott, hogy vendégként lépjen fel a MESC döntőjében. A zenész Twitteren támogatását fejezte ki a MESC győztese, a The Busker mellett, és szerencsét kívánt nekik Liverpoolban.

A legnagyobb máltai rádióállomásnak, a 89.7 Bay-nek adott rádióinterjú során Aidan bejelentette debütáló albumát is, a „This is Aidan”-t, amely 2023. március végén fog megjelenni. Az Instagramon már megosztásra került az album borítója is.

Aidan 2018-ban debütált a színpadon, amikor a 4. helyen végzett a máltai Eurovíziós válogatón a „Dai Laga” című saját szerzeményével. 2021-ben megjelent kislemeze, a „Naħseb Fik” (Gondolok rád) címmel, amely az egyik legnagyobb nyári sláger volt hazájában Máltán, később pedig elnyerte a legjobb videoklipp és az év legjobb dalának járó díjat 2021-ben. A második dala a „Ritmu” 2. helyen végzett a MESC mezőnyében Emma Muscat után. Később kiadott két kislemezt – a „Madam”-ot és a „Rip (Rest in Peace)”-t amit az Eurovíziós körökben már jól ismert Ira Losco-val együtt jegyzett.

About Author

Érkezik Aidan debütáló albuma: This is Aidan
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top