ESC Hungary

Eurovízió 2018

Eurovízió 2018: Nincsenek beépített ledfalak a lisszaboni díszletben

Már az év eleje óta arról szólnak a pletykák, hogy nem lesznek a színpadon animációkat megjelenítő LED panelek a díszletbe építve. Emiatt az eurofanok többsége nagyon elégedetlen, mert úgy tűnik, hogy egyre több pénzt spórolnak ki a versenyből a szervezők. Viszont a versenyzők nagy részének nincs különösebb problémája ezzel.

Carla Bugalho, a verseny gyártásvezetője megerősítette ezeket az értesüléseket és azt nyilatkozta az RTP-ek, hogy majdnem az összes ország egy új kihívás leküzdéseként tekint a LED falak eltávolítására, és azt is nyilatkozták, hogy ez a tény nem fogja negatívan befolyásolni a produkció színpadra vitelét. Azt is hozzátette, hogy van néhány ország, akik már beszerezték, és a verseny helyszínére fogják szállíttatni a saját ledfalukat a tökéletes színpadi produkció kedvéért.

Kíváncsian várjuk, hogy ez lesz-e az utolsó év, amikor a ledfal helyett a díszlettel, pirotechnikával és a fényekkel próbálják lenyűgözni a nézőket a szervezők, illetve hogy a költségcsökkentés jegyében mennyire fognak megnövekedni az egyes delegációk költségei, ha a produkcióért felelős kreatív szakemberek mindennek ellenére a bőröndök mellett a ledfalakat is elcipeltetik a verseny helyszínére.

(infenetwork.net)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top