Már csak kevesebb mint három hónap van hátra, hogy kezdetét vegye az idei Eurovíziós Dalfesztivál Rotterdamban. A verseny természetesen a zenéről, a művészetről, a rajongókról szól, de szükséges említést tenni a színpadról is, ami még varázslatosabbá és emlékezetesebbé teszi a produkciókat.
Nemrég újabb izgalmas részleteket hoztak nyilvánosságra a színpadtechnikával kapcsolatban. A rotterdami Ahoy Aréna fő színpadát egy félig áttetsző, 22 méter széles és 5 méter magas LED fal köti majd össze az aréna közepén álló sziget-színpaddal.

„Ez a LED képernyő jobban összeköti a fő színpadot a másodlagos színpaddal, amit az előadók még kreatívabban használhatnak a produkció során”. Emellett még a következőt is nyilatkozták: „A képernyő átlátszósága miatt a közönség továbbra is láthatja, hogy mi történik a színpadon. Amennyiben pedig nem használják ezt a színpadtechnikai elemet, az magasan lóg, így teljesen eltűnik a nézők látószögéből”.

Florian Wieder a közismert színpad tervező, aki már többször bizonyította kiváló tehetségét az Eurovízió keretein belül és azon kívül is, felel a színpadtechnika tervezéséért. Idén számos nemzetközi és holland csapat is pályázott, de végül Florian kapta a megbízást. Wieder már hatodik alkalommal tervezi az Eurovízió színpadát. Először 2011-ben Düsseldorfban, majd az elmúlt három évben is ő volt a felelős a színpadtechnikáért.

Florian Wieder a következőképpen írta le a színpad kialakításának koncepcióját:
„A tervezés során a fő irányvonal az égbolt, a tenger és a szárazföld kapcsolatának megjelenítése volt. A horizont köti össze ezeket az elemeket és emellett egy ablakként is funkcionál, ami elénk tárja a 2020-as Eurovízió világát. A színpad alaprajzának megtervezése során inspirációként szolgáltak a csatornák felett átívelő hidak, amelyek összekötik a szárazföldet. A tervezés során fontos szempont volt, hogy az előadót a lehető legközelebb hozzuk a nézőközönséghez.”

Sietse Bakker ügyvezető producer a következőket nyilatkozta:
„Az innovatív kivitelezés lehetővé teszi, hogy teljesen különböző látványt kölcsönözzünk mind a 41 induló, és a köztes produkciók számára egyaránt. Az idei színpadtechnika nagysága az egyszerűségben rejlik, ami mégis tele van meglepetésekkel.”
A „green room” (zöld szoba), ahol az előadók várják az eredmények kihirdetését, ismét visszakerül az arénába, így ezzel még inkább elősegítve a szorosabb kapcsolat létrejöttét a művészek és a nézők között.
(wiwibloggs.com)
About Author
