Eurovíziós Dalfesztivál 2017: A Nagy Döntő ma este

A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál utolsó fázisához értünk. Ma este kiderül, hogy melyik dalt kedvelte a legjobban Európa és Ausztrália zsűrije és közönsége. A Duna Televízió ismét élőben közvetíti a műsort, Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd műsorvezetésével. Az élő adás előtt ismét lesz a versenyre ráhangoló műsor 20:30-tól. A mai fordulóban 26 ország versenyez, de mind a 42 ország közönsége és zsűrije le fogja adni a szavazatát. A tavaly bevezetett „svéd módszer” segítségével fogják bejelenteni a pontokat. A körkapcsoláskor a pontbemondó szóvivők csak a zsűri tegnap este leadott pontjait jelentik be. Amikor lement a körkapcsolás, akkor a közönség szavazatait jelentik be, országonként összesítve, kezdve a legkevesebb pontot összegyűjtő országgal.
Magyarország képviselője, Pápai Joci a 8-as rajtszámot kapta a döntőre. Fontos hogy tudja mindenki, magyar telefonszámról nem lehet a magyar dalra szavazni. A külföldön élők az adott ország közvetítéséből ki kell hogy keressék a helyi szavazás telefonszámát és meg kell ismerni a szavazás módját, illetve az adott ország telefonszolgáltatójának telefonszámával lehet csak szavazni. A legkönnyebb módja a szavazásnak az, ha letölti mindenki okostelefonra a hivatalos szavazási alkalmazást. Van egy szavazást megkönnyítő segédletünk annyi extrával, hogy ki kell tölteni az elődöntőből bekerült országok nevével a listát, illetve a rajtszámmal. Letölthető itt! Ezeket az országokat kell beírni, illetve a mai estén a következő országok lépnek fel:
1 | Izrael | IMRI | I Feel Alive |
2 | Lengyelország | Kasia Moś | Flashlight |
3 | Fehéroroszország | Naviband | Story of My Life |
4 | Ausztria | Nathan Trent | Running on Air |
5 | Örményország | Artsvik | Fly With Me |
6 | Hollandia | OG3NE | Lights and Shadows |
7 | Moldova | SunStroke Project | Hey Mamma |
8 | Magyarország | Pápai Joci | Origo |
9 | Olaszország | Francesco Gabbani | Occidentali’s Karma |
10 | Dánia | Anja | Where I Am |
11 | Portugália | Salvador Sobral | Amar pelos dois |
12 | Azerbajdzsán | Dihaj | Skeletons |
13 | Horvátország | Jacques Houdek | My Friend |
14 | Ausztrália | Isaiah | Don’t Come Easy |
15 | Görögország | Demy | This Is Love |
16 | Spanyolország | Manel Navarro | Do It for Your Lover |
17 | Norvégia | JOWST | Grab the Moment |
18 | Nagy-Britannia | Lucie Jones | Never Give Up on You |
19 | Ciprus | Hovig | Gravity |
20 | Románia | Ilinca feat. Alex Florea | Yodel It! |
21 | Németország | Levina | Perfect Life |
22 | Ukrajna | O.Torvald | Time |
23 | Belgium | Blanche | City Lights |
24 | Svédország | Robin Bengtsson | I Can’t Go On |
25 | Bulgária | Kristian Kostov | Beautiful Mess |
26 | Franciaország | Alma | Requiem |
Az esélyek:
A fogadóirodák már nem annyira biztosak az olasz győzelemben. Most Portugália daláért fizetnek a legkevesebb pénzt, Olaszország a második, majd Bulgária, Belgium és Svédország a sorrend. Magyarország jelenleg a 14. helyen áll. Úgy tűnik, hogy a fogadóirodák idén nem tudják pontosan megjósolni a végső győztest, de a mai napon még sokat változhat a sorrend.
About Author
