Eurovízió 2018

Eurovíziós zuhanórepülésben a nézettség a Dunán

Magyarország sorozatban 8. alkalommal jutott a döntőbe az Eurovíziós dalfesztiválon, ahol idén az AWS a Viszlát nyár című dallal volt versenyben. A Dal 2018 döntőjének nézettsége is nagyon alacsony volt a többi évhez képest, de az Eurovízió döntője még ezt is alulmúlta.

A nézettség A Dal győztes ismertségével egyenes arányú. A legmagasabb nézettségű Eurovízió döntő ByeAlex évében volt, 2013 volt az egyetlen év, amikor 1 milliónál többen ültek a képernyők elé. 2014-ben Kállay-Saunders András 5. helyezésére már csak 918 000 néző volt kíváncsi.

A legalacsonyabb nézettségű Eurovízió döntőt A Dal formátum bevezetése óta a Compact Disco évében, vagyis az első Dal évében, 2012-ben volt, 601 000 nézővel. Ezt követi 2015 amikor Boggie volt versenyben, a döntő 614 000 nézőt kötött le. Idén a verseny a hét 12. legnézettebb tévéműsora lett csak, 403 599 nézőt érdekelt a műsor. Összehasonlítás képpen a tavalyi döntő Pápai Jocival a harmadik legnézettebb műsor volt azon a héten, ami majdnem 800 000 nézőt jelentett. A tavalyi volt az egyetlen év, amikor többen nézték az Eurovízió döntőjét, mint A Dal döntőjét.

Az Eurovízió döntőinek nézőszámai (zárójelben A Dal döntőinek nézőszáma) és a magyar versenyző:

2012: 601,000 (1,015,000) Compact Disco
2013: 1,133,000 (1,350,000) ByeAlex
2014: 917,752 (1,025,000) Kállay-Saunders András
2015: 614,000 (772,371) Boggie
2016: 639,427 (919,549) Freddie
2017: 798,914 (697,000) Pápai Joci
2018: 403,599 (487,000) AWS

Eközben az EBU azt írja, hogy az Eurovízió 42 televíziós piacán 186 millióan nézték a versenyt. Hasonló számokat produkált összességében a nézettség, mint az előző évben. Az izraeli KAN televízióban átlagosan 1 millióan nézték meg Netta győzelmét, ami 50,9%-os nézettséget jelent. A második helyezett Ciprus 2003 óta rekordott döntőtt idén, 250 ezer nézővel 77,4%-os nézettséget ért el. Portugália házigazdaként a legerősebb eurovíziós nézettséget produkálta 1,5 millió nézővel és 36,4%-os közönségaránnyal. Izland ismét elmondhatja, hogy az egész ország nézte a versenyt: 95,3%-ot értek el annak ellenére, hogy a versenyzőjük kiesett a döntőből.

(escbubble.com – brandtrend.hu – oikotimes.com)

Hozzászólások
Ugrás