Görögország képvisletére a görög közszolgálati televízió, az ERT a hollandiai születésű Stefaniát jelölte ki. Stefania bár még csak 18 éves, több éves zenei múltat tudhat maga mögött. 2013-ban, Hollandiában lett ismert, amikor szerepelt a The Voice Kids című műsorban. Az első megmérettetésen továbbjutott, de a következő adásban, a párbajon nem sikerült győzedelmeskednie, így távozott a tehetségkutatótól. Hamarosan a Kinderen voor Kinderen nevű gyermekkórusnak lett a tagja, amit két év múlva hagyott el. 2016-ban a holland televízió felkérte, hogy a Kisses tagjaként képviselje Hollandiát a Junior Eurovízión. A lányok a valettai versenyen a 8. helyezést érték el. Később a színészkedésbe is belekóstolt, de 2020 februárjában érkezett élete komolyabb mérföldkőhöz, amikor Görögország őt választotta ki indulójaként a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválra. A verseny elmaradása után az ERT úgy döntött, a fiatal énekesnőt indítja 2021-ben is a dalversenyen.
Stefania idei versenydala a Last Dance, amelynek szerzői Dimitris Kontopoulos (You Are The Only One, Shady Lady), egy görög produkciós csapat, az Arcade és Sharon Vaughn (Scream, Waterline). Ez a csapat írta Stefania tavalyi dalát, a SUPERG!RL-t is.
Stefania a május 20-i második elődöntő első feléből próbál majd meg továbbjutni a szombati fináléba. Sok sikert kívánunk!
(wiwibloggs.com)
