ESC Hungary

ESC 2018

Görögország: Yianna Terzi – Oneiro mou

Görögország számára az utóbbi évek nem voltak túl szerencsések az Eurovízión. 2016-ban először estek ki az elődöntőben, de tavaly is csak a 19. helyet sikerült megszereznie a korábban nagy esélyesnek tartott Demy-nek. Hogy javítani tudjanak az elmúlt évek eredményein, idén egy nagyszabású nemzeti döntővel készültek.

Miután hónapok óta arról pletykáltak, hogy Görögországban zajlanak a nemzeti döntő előkészületei, mindenki várta a nemzeti döntős dalok bemutatását. A nemzeti döntőt február 22-én tartották volna, de ezt megelőzően több botrány is történt, így az ERT végül belsőválasztással döntött.

Görögországot Yianna Terzi fogja képviselni az Oneiro mou című dallal. A zenét Michalis Papathanasiou és Dimitris Stamatiou szerezte, a dalszöveget Aris Kalimeris és az énekesnő, Yianna Terzi közösen írta. 2010 óta ez az első alkalom, hogy Görögország Eurovíziós dala anyanyelven fog elhangzani.

Yianna a 63. Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjének második felében adhatja elő az Oneiro mou-t. Sok sikert kívánunk!

(escbubble.com, esctoday.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top