Végre hivatalosan is elérhetőek A Dal 2020 pályázati feltételei, melyen az MTVA némileg finomított, de nincs benne sok köszönet. A legújabb változat szerint nem november 15, hanem november 22 éjfél a pályázat határideje. A 75 millió forint összértékű fődíj megmaradt. És azon sem változtattak, hogy kizárólag magyar nyelvű dalt keresnek. 2019. március 1. utáni dalt várnak, és 2020 január 18-ig kell betölteni a 18. életévet a színpadra lépőknek. Továbbra is 2020. január 18 és március 7 között fog lezajlani a műsorsorozat. A top 30-ba kerülő versenyzők december 15 helyett legkésőbb december 20-ig kötnek szerződést.
Ez azt jelenti, hogy karácsony előtt már megtudjuk, hogy kik kerülnek be a top 30-ba. Kérdés, hogy az ilyenkor szokásos, december elejei sajtótájékoztató érdektelenségbe fog-e süllyedni, hiszen most már egyértelmű, hogy A Dal 2020-ban ezúttal nem a nemzetközi szereplés lesz a tét, nem az Eurovízióra fognak dalt keresni. Az MTVA közleménye szerint
A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.
Ezzel hivatalosnak tekinthető: Magyarország nem vesz részt a 2020-as rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon.
„Engem A Dal emelt oda, ahol most vagyok. Már majdnem feladtam az álmaimat, amikor megnyertem a 2017-es versenyt. Onnantól kezdve teljesen megváltozott az életem. Hálás vagyok a műsornak és a közönségnek is” – mondta Pápai Joci, aki kétszer is megnyerte a zenei vetélkedőt, és akinek karrierje az első győzelme óta töretlenül ível felfelé.
Sok kérdés merül fel ilyenkor: Érdekesebb lesz-e így A Dal, mint a Fölszállott a páva című tehetségkutató?
Fog-e még ezen túl bárkit is érdekelni, hogy ki indul A Dalban?
Akar-e indulni énekes az Eurovízión más országot (pl San Marino) képviselve?
Fog-e bármilyen módon reagálni erre a hazai zenei szakma?
(ots.mti.hu)
