ESC Hungary

Eurovízió 2024

Izland: A Söngvakeppnin 2024 versenyzői

Tegnap este jelentette be a RÚV izlandi közmédia, hogy 10 dalt fognak megversenyeztetni, illetve a döntő előtt két selejtezőt is fognak tartani a Söngvakeppnin 2024 nemzeti döntőn. Azt még nem tudni, hogy végül be is nevezik-e a győztes dalt a 2024-es Eurovízióra.

Elődöntőnként 5 dal fog versenyezni, ezekből kettő fog bekerülni a döntőbe. A RÚV különleges bizottsága dönthet arról, hogy egy ötödik dalt is behívnak a döntőbe. Az elődöntőket a Fossaleyni TrueNorth filmstúdióban fogják megrendezni, a döntő pedig Laugardalshöllben lesz. Az elődöntőket szombatonként, február 17-én és 24-én fogják tartani, a döntő dátuma pedig március 2-án szombaton tartják. A lista legnagyobb neve Hera Björk, aki a 2010-es Eurovízió első elődöntőjében 3. helyezett lett, a döntőn pedig a 19.

A résztvevők:

Körülbelül egy hete jelentette be a RÚV, hogy mivel több oldalról is kritika érte Izrael részvételét a 2024-es versenyen, a Söngvakeppnin versenyzői pedig érthetően aggódnak a gázai helyzet miatt, ezért a RÚV és a nemzeti döntő győztese együtt fogják eldönteni, hogy részt kívánnak-e venni a malmői fesztiválon. Stefán Eiríksson, a RÚV vezérigazgatója elmondta, hogy ezen aggályokat közölték a versenyt szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) felé.

A RÚV weboldalán olvasható, hogy részt vesz a selejtezőn a Kelet-Jeruzsálemben élő, palesztin származású Bashar Murad is, aki Hatari 2019-es eurovíziós fellépése után közös dalt adott ki Basharral. A visir.is oldalon egy kicsit bővebb cikk is megjelent Basar munkásságáról, aki a művészetével megpróbálja lerombolni a sztereotípiákat.

Szavazz napi egyszer a Söngvakeppnin 2024 két legjobb dalára !

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

ugrás