JESC 2016: nyitóceremónia, fellépési sorrend, próbák

Máltán minden készen áll a 14. Junior Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére. A hivatalos nyitóceremóniát tegnap tartották meg az ország egyik legrégebbi színházában. A vörös szőnyeges bevonuláson minden delegáció jól érezte magát, a gyerekek pedig szemmel láthatóan nagyon élvezték a rivaldafényt. A show-t a máltai köztévé élőben közvetítette, de az érdeklődők a Youtube-on is követhették a műsort. A fellépők között volt a tavalyi győztes Destiny Chukunyere és a 2013-as verseny első helyezettje, Gaia Cauchi is. A ceremónia végén a gyerekek kisorsolták, hogy a műsor első vagy második felében lépnek-e fel. Újdonság, hogy az első és utolsó fellépőt is sorsolással döntötték el, így vasárnap Írország nyitja majd a versenyt és Grúzia képviselője lesz az utolsó fellépő. A producerek ma reggelre elkészítették a fellépési sorrendet, amit az EBU elfogadott, így a következőképpen lépnek majd színpadra az országok:
- Írország
- Örményország
- Albánia
- Oroszország
- Málta
- Bulgária
- Macedónia
- Lengyelország
- Fehéroroszország
- Ukrajna
- Olaszország
- Szerbia
- Izrael
- Ausztrália
- Hollandia
- Ciprus
- Grúzia
Eközben az első próbák is elkezdődtek. Elsőként Olaszország reménysége, Fiamma Boccia léphetett színpadra, aki mindvégig nagyon izgatottnak, mégis magabiztosnak tűnt. A próba megtekinthető itt.
A második fellépő az ír Zena Donnelly volt, aki elsőnek fog majd énekelni a versenyen. A dala eredetileg ír nyelven szól, de ne lepődjön meg senki, ha vasárnap angol részeket is hall majd benne. A tehetséges énekes próbája elérhető itt.
A következő énekes a ciprusi George volt, aki egy hihetetlenül profi koreográfiával készült, a próbájával pedig nagyon meg volt elégedve.
Negyediknek a holland lányok léptek színpadra, akik egy nagyon színes, vidám, energikus előadást hoztak nekünk.
A Kisses után az izraeli duó következett. Shir és Tim nagyon élvezték a próbát és alig várják, hogy újból színpadra állhassanak.
A hatodik fellépő a macedón Martija volt, aki 3 táncossal szerepelt a színpadon. Egy kellemes pop dalt hozott nekünk, jó koreográfiával. A próbája megtekinthető itt.
A házigazda képviselője volt a következő fellépő. Christina nagyon energikusan adta elő dalát, 5 táncos kíséretében. A próba elérhető itt.
Utolsóként Lengyelország tehetsége lépett színpadra, aki a dalát az édesanyjának ajánlja. Oliviától egy egyszerű, de annál hatásosabb előadást láthattunk.
A próbák holnap folytatódnak.
Frissítve 2016-11-16
Véget értek a második nap próbái Vallettában. Szerdán 9 ország: Albánia, Ausztrália, Bulgária, Fehérorszország, Grúzia, Oroszország, Örményország, Szerbia és Ukrajna képviselője lépett színpadra.
Elsőként az orosz lányokat láthattuk. Sofia és társai nagyon ügyesek voltak, szépen és tisztán énekeltek, nem csoda, hogy idén ők a rajongók nagy kedvencei. A próbájukról készült videó megtekinthető itt.
Másodiknak Sofia Rol következett Ukrajnából, aki nagyon meg volt elégedve a színpaddal, elmondása szerint pont ilyenről álmodott. Egy nagyon különleges előadást láthattunk tőle és a két táncosától.
Ezután az albán kislány, Klesta következett. Nagyon magabiztosan, tisztán énekelt. Egyszerű, letisztult előadást láthattunk tőle. A videó megtekinthető itt.
A negyedik fellépő Alexander Minyonok volt Fehéroroszországból. A nemzeti válogatón látott dinamikus, erőteljes előadás most sem maradhatott el tőle. A dalban kisebb változások történtek, a végén egy rövid rész angolul hallható. A próbával mindenki nagyon meg volt elégedve.
Ötödiknek a tüneményes Lidia lépett színpadra Bulgáriából. Elég nehézkesen indult a próbája, kezdetben több technikai jellegű probléma is adódott, de ezeket hamar megoldották. A helyszínen ott volt Poli Genova is, aki igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni a kislányt. A próbáról készült videó elérhető itt.
Hatodiknak az örmény lányok következtek. Csak egyikőjük, Mary énekelt élőben. Anahit beteg, neki orvosi utasításra pihentetni kell a hangszálait, hogy vasárnapra teljesen meggyógyuljon. A lányoknak egy álmuk vált valóra azzal, hogy szerepelhetnek az Eurovízión. 4 táncossal léptek színpadra, előadásuk megtekinthető itt.
A következő fellépő a szerb Dunja Jeličić volt, aki a fehéroroszokhoz hasonlóan Máltára is elhozta a hoverboardját. Nagyon jól énekelt, a dal vidám, gyerekbarát, igazán jól sikerült próbát láthattunk.
Nyolcadiknak a grúz Mariam lépett színpadra, akit utolsó fellépőként láthatunk majd vasárnap. A kislánynak nagyon szép, erőteljes hangja van. Egyszerű, de hatásos előadást láthattunk tőle.
A nap utolsó fellépője az ausztrál Alexa Curtis volt. Az előadást az egyszerűség, letisztultség és profizmus jellemezte. A próba elérhető itt.
Forrás: junioreurovision.tv
*A versenyzőknek csak az első fele próbált ma. Holnap próbál a mezőny második része, ugyanez a szavazás lesz kint az összevethetőség miatt.
About Author
