Nyakunkon a 23. Junior Eurovíziós Dalfesztivál, már nem kell sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk ki lesz az idei győztes.
Junior Eurovíziós sorozatunk harmadik részében Ukrajna versenyzőjét és dalát mutatjuk be olvasóinknak.
Ukrajna a 2006-os debütálása óta még egy versenyt sem hagyott ki, ami azt jelenti, hogy idén 20. alkalommal láthatjuk őket a Junior Eurovízió színpadán. Első és eddigi egyetlen győzelmüket 2012-ben aratták, tavalyi versenyzőjük, Artem Kotenko a 3. helyen végzett Madridban.
Keleti szomszédunk idén Sofia Nersesiannal száll harcba a győzelemért. A 10 éves kijevi kislány ukrán és örmény felmenőkkel büszkélkedhet. Sofia már tavaly is jelentkezett az ukrán válogatóba, de akkor nem sikerült bekerülnie az élő műsorba, most viszont újra megkapta a lehetőséget a bizonyításra és mindjárt élt is vele. A döntőben a zsűrinél másodikként, míg a közönségnél első helyen végzett, így 5 másik indulót megelőzve ő nyerte a nemzeti válogatót és jutalmul ő utazhat Tbiliszibe.
Sofia rajongása az Eurovíziós Dalfesztivál iránt 2021-ben kezdődött, amikor a Go_A zenekar képviselte Ukrajnát a felnőttek versenyén. Nem sokkal ezután a Junior Eurovíziót is követni kezdte és remélte, hogy egy szép napon ő is ott állhat majd azon a nagy színpadon. A fiatal kislány imádja a zenét és a művészetet. Több saját dalt is szerzett már, ezekben a folklór és a modern zene keveredik. A tehetséges előadó erősen hisz a szeretet és a kölcsönös támogatás erejében. Fiatal kora ellenére aktívan vesz részt különféle önkéntes munkákban és szívesen lép fel jótékonysági koncerteken is. Jótékonysági munkájáért több kitüntetést is kapott már.
Ukrajna idei Junior Eurovíziós dalának a címe „Motanka” (Rongybaba), dalszerzője pedig az a Svetlana Tarabarova, aki a 2023-as és 2024-es dalukat is írta. A motanka egy hagyományos ukrán baba, amelyet védelmező amulettként használnak, de a remény, a szeretet és összetartozás szimbóluma is. Az ukrán tradíciók szerint az amulettet a gyermekek a születésükkor kapják az édesanyjuktól. A babát rongyokból és fonalakból csomózással készítik, varrás nélkül. A háború alatt a motanka jelentése még erőteljesebbé vált. A legenda szerint, amikor egy gyermek veszélybe kerül, a motanka fonalai fényleni kezdenek, hogy minden bajtól megvédjék őt.
Dalszöveg:
„Ne járj az ablakok közelében, ne járj, az ablaknál nincs álom, csak egy kép. Már régóta sötét van az ablakoknál, de én nem félek a sötéttől, halld a hangom, a fényért harcolok. A motanka baba nem alszik, a fonalak fénylenek, a hit ragyog bennük. Motanka, mentsd meg az életem, ne hagyj egyedül. Cseréld könnyeimet meleg esőre az úton. Motanka baba, melyet édesanyám kezei adtak nekem, amikor kislány voltam. Óvjon meg téged a sötét éjszakában a motanka baba, a te talizmánod!”
Sofia a 6-os rajtszámot kapta a szervezőktől, az örmény Albert után és az ír Lottie előtt fogja előadni a dalát.
Személyes vélemény: Korábban csak egy kis részletet hallottam ebből a dalból, most viszont teljes egészében is meghallgattam és azt kell írjam, hogy nem igazán értem a hájpot körülötte. Félreértés ne essék, egyáltalán nem találom rossznak, csak szimplán azt gondolom, hogy az ukránok tavalyi és tavalyelőtti dala is jobb volt ennél. Amikor hallgattam, féltávnál arra gondoltam, hogy szívesen meghallgatnám ezt egy fiútól is. Az instrumentális rész nagyon tetszik, szerintem nagyon jól ötvözték a tradicionális és modern zenét. Sofia nagyon jól énekel, érdekes és egyedi a hangszíne, emellett pedig nagyon karizmatikus és jól mozog a színpadon. Szeretem, amikor az énekes bekapcsolódik a koreográfiába, ezért mindenképp kap tőlem egy piros pontot, mint ahogy a dal üzenetéért is. Korábban nem hallottam még erről a motanka baba tradícióról, ennek a dalnak köszönhetően viszont most már erről is tudok 🙂 Az idei balladákkal teli mezőnyben a „Motanka” nagyon ki fog tűnni, úgyhogy biztosra veszem, hogy az ukránok ismét egy előkelő helyezéssel fognak gazdagodni. A közönségszavazást szerintem akár meg is nyerhetik és ha a zsűri is melléjük áll, semmi sem fogja megakadályozni őket a második győzelmük megszerzésében. Pontszám: 8/10.
A következő részben Albánia fog következni!
(junioreurovision.tv, esc-plus.com)
About Author
