Az ukrán nemzeti döntő számos zenei műfajt hozott színpadra. A két elődöntő után szombaton kerül sor a döntőre, ahol kiválasztják ki képviselje Ukrajnát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Bemutatjuk a 2020-as Vidbir finalistáit:
Jerry Heil
Az első elődöntőben igencsak merész, formabontó és nagyon színes látványelemekkel tarkított produkciót hozott Jerry Heil. Dalának témája a veganizmus.
Krutь
Maryna Krutь szintén az első elődöntőben mutatta be indulóját, a háttérben vetített művészi animált történet mellett a bandura kísérete teszi igazán egyedivé az előadást.
Go_A
A zsűritől és a nézőktől is igen erős támogatást kapott a Go_A produkciója. A háttérben vetített vizuális elemek szép összhangot alkotnak a népies hangzású dallal.
Khayat
Khayat a második elődöntőben modern vizuális elemekkel tartkított produkciót mutatott be. Elellett a táncosok és a kameramunka harmonikus együtt mozgása is lebilincselő látványt kölcsönöz.
TVORCHI
A második elődöntőben TVORCHI igazán ütős dalt hozott. A modern ritmus és a jól összehangolt képi világ magával ragadó előadást eredményez.
David Axelrod
Az angyalszárnyas háttérvokál mellett hangulatos éjszakai égboltot idéző képekkel David Axelrod erős, de mégis könnyed magával ragadó produkciót hozott színpadra.
Most, hogy megismerted a döntősöket, van már esetleg amelyik megtetszett? Szavazz kedvencedre az alábbi listából, hogy kiderüljön Ti kit választanátok Ukrajna képviseletére.
(wiwibloggs.com)
About Author
