ESC Hungary

A Dal 2019

Még tíz napig lehet jelentkezni A Dal 2019-be!

November 8. éjfélig lehet jelentkezni a Duna Televízió dalválasztó show-jának jövő évi mezőnyébe. Nevezni kizárólag online, a www.adal.hu oldalon lehet, a jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. A honlapon megtalálható A Dal 2019 részletes pályázati kiírása is. Idén is műfajtól függetlenül várják a műsor készítői a pályaműveket.

A Dal műsor évadaiban a nézők a kimagasló szakmai sikereket elért előadók mellett pályakezdő énekeseket, együtteseket is láthattak, akik évről-évre műfajok széles skáláját képviselve szerepeltek a versenyben. A tavalyi indulók közül a metálzene képviselője, az AWS zenekar nyerte meg A Dal 2018 dalválasztó show-t és ezáltal kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra.

„Bebizonyítottuk, hogy van helye a metálzenének a televízióban és a nyári fesztiválok színpadán is” – nyilatkozta korábban Siklósi Örs, az AWS énekese. „Ez volt életünk legjobb nyara: soha nem volt még ennyi bulink, és egy nagy álmunk is teljesült: felléphettünk a Wacken Open Air fesztiválon, amely a világ egyik legnagyobb nyári metálzenei fesztiválja. Ez egyértelműen A Dal-ban elért győzelmünknek köszönhető” – tette hozzá.

Idén is érdemes jelentkezni a versenyre, hiszen A Dal 2019-ben is több különdíjat adnak majd át: „A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója” és a „A Dal 2019 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny. A Dal 2019 nyertese képviselheti Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet 2019 májusában, Tel-Avivban rendeznek meg.

A Dal 2019 – jelentkezési határidő: 2018. november 8. (csütörtök) éjfél

(MTVA Sajtóosztály)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top