Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Málta

Christabelle képviseli Máltát a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon a Taboo című dallal. Christabelle 1992-ben született, három éves korában már színpadi produkciókban szerepelt. Egy kis szünet után tizenévesként a Teen Traffic és a Teen Trouble című tévéműsor házigazdája volt, majd eldöntötte, hogy a zenei karrierjére fog inkább koncentrálni. Még a máltai junior eurovíziós nemzeti döntőben is szerepelt.

Az elmúlt hét évben amerikai és brit producerekkel dolgozott, ennek eredményeként sok dal első helyezett lett a slágerlistákon. A máltai eurovíziós nemzeti döntőkben háromszor is a top 10-ben végzett a következő dalokkal: 2014-ben a Lovetricity a nyolcadik, 2015-ben a Rush a második, 2016-ban a Kingdom a negyedik helyezést érte el. Egy év kihagyás után a Taboo című dallal tért vissza, melyet rajta kívül Johnny Sanchez, Muxu és a 2012-es Eurovíziós győztes dalának, az Euphoria című dalnak a szerzője Thomas G:Son írt. A lenyűgöző produkció meggyőzte a zsűrit és a közönséget is, sőt kirobbantott egy nagy vitát is a szigeten Málta lakosságának mentális egészségével kapcsolatban. A máltai elnök alapítványának nagykövete, amiben felhívja a figyelmet a mentális betegségekre. Ehhez kapcsolódó helyi alapítványokat támogat, illetve többször fellépett már a Malta Pride-on is. Utóbbi eseményen azt az álláspontot képviseli, hogy a szerelmet nem korlátozhatja senki sem, ha két emberi lény egymásra talál.

A dalszerzői gárda tagja Muxi, aki két junior eurovíziós győztes dalt is szerzett, illetve 2015-ben Amber Warrior című dalán is dolgozott. Johnny Sanchez svéd zenei producer, írt már korábban eurovíziós dalokat Svédországnak, Dániának, Finnországnak, Izlandnak és Írországnak.

Christabelle valmiféle szektába került, a klip alapján afféle középkorra utaló környezetet láthatunk, amiből a dalszöveg alapján ki akar szakadni, de csaknem sikerül.

Tegyük le a pajzsainkat, mert itt az idő, hogy ledöntsük a tabukat, mielőtt állattá válnánk. A fejemben lévő visszhangok fogják ledönteni a tabukat, nem, nem válhatunk bűnözőkké. A botok és a kövek nem törik meg a lelkem, te leszel a saját csodád. Benne van a csontjaimban, letörjük a tabukat, mielőtt állattá válnánk.

Valamelyik interjúban majd úgyis előkerül, hogy a kínos témákról beszélni kell, nem szabad elfojtani vagy elnyomni magunkban ezeket a dolgokat azért, hogy mentálisan egészségesek maradjunk. Kicsit lassan indul be a dal, de azért remélem, hogy jót fogunk erre bulizni Lisszabonban, ha bekerül a döntőbe, ha kiesik.

(eurovision.tv)

Hozzászólások
Ugrás
%d blogger ezt szereti: