Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Románia

Románia eddig tizennyolc alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, 1994-ben csatlakoztak a versenyhez. Az elődöntők 2004-es bevezetése óta azon országok egyike, melyek mindig döntősök voltak. Egyik legjobb eredményüket 2005-ben érték el, amikor harmadikok lettek a döntőben, majd 2006-ban a negyedik helyen végeztek. 2010-ben ismét a harmadik helyet sikerült megszerezniük, ezután viszont -egészen tavalyig- nem tudtak a legjobbak közé kerülni. 2016-ban a TVR a nagy mennyiségű pénzügyi adósságát többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó kifizetni, így akkori versenyzőjük, Ovidiu Anton végül nem léphetett fel Stockholmban. Románia nemzeti döntője a Selecția Națională, melyet az ország debütálása óta minden évben megrendeznek. Az idei válogatójuk elég nagy dobra lett verve, 5 elődöntő után a döntőben végül a The Humans “Goodbye” (Viszlát) című dala nyert.

A The Humans egy 6 tagból álló csapat, tagjai ismert énekesek és zenészek, melyek különböző zenei háttérrel rendelkeznek. Alin, Alexandru Matei, Cristina és Adi 10 évig a Jukebox nevű csapatban zenélt, majd 2017-ben elhatározták, hogy egy új együttest hoznak létre. Ekkor csatlakozott hozzájuk Alex és Corina, így alakult meg a formáció.

A csapat énekesnője, Cristina 1988-ban született. Sikeres telekommunikációs karrierjét feladva énektanárhoz kezdett járni, hogy híres énekesnővé válhasson. Jelenleg Bukarest és Róma között ingázva éli mindennapjait.

Alexandru Matei a George Enescu Zeneakadémián a híres jazz zongorista, Marius Popp tanítványa volt. Több híres román zenésszel dolgozott már együtt, a Jukebox mellett a Supermarket nevű együttesben zenélt.

Adrian Tetrade 3 éves volt, amikor nagypapája elkezdte dobolni tanítani. Az otthoni tanulmányait befejezve Budapestre költözött, ahol Nesztor Iván professzor segítségével képezte tovább magát. Zenei karrierje alatt több zenekarban is megfordult és különböző tévéműsorokban is segédkezett.

Alin nagy zenekedvelő, a Supermarket nevű együttes egyik alapítója, mellyel több zenei díjban részesült.

Alexandru Cismaru a korábban említett George Enescu Zeneakadémián gitározni tanult. Pop, folk és blues zenekarok tagja volt, melyekkel számos díjat zsebelt be.

Corina Bulgáriában született, 7 évesen a várnai opera gyermekkórusban énekelt. 10 éves korában családjával Romániába költözött, itt tanult meg csellón játszani. Tanulmányait PR és kommunikáció szakon folytatta.

A csapat mottója: “Hiszünk az emberiségben, emberiességben”. A The Humans projekt célja nem csak a szórakoztatás, hanem az igazi érzelmek kifejezése is. A “Goodbye” egy mély üzenettel bíró pop-rock dal, a csapat második saját szerzeménye. Mondanivalója olyan komolyabb szociális problémákkal foglalkozik, mint az öngyilkosság, depresszió vagy a különféle mentális problémák. A legelső sor rögtön egy elkeseredett személy vívódását idézi fel, egy olyan emberét, aki idejét látja elköszönni, és aki már milliószor eljátszott az öngyilkosság gondolatával, de eddig mindig megnyerte a csatákat, anélkül, hogy bárki is észrevette volna a problémáit és segített volna neki. Annyi harc után végül egyedül és csapdába esve érzi magát, majd végleg elköszön az élettől. A mai modern, rohanó világban az emberek boldogtalanok, nem veszik észre az őket körülvevő szép dolgokat, örömöket azokban az apróságokban, amiket az emberek megosztanak velük. A dal arra hívja fel a figyelmünket, hogy gondoskodjunk egymásról, nyújtsunk segítséget azoknak, akik egyedül próbálnak megvívni a démonaikkal és soha ne adjuk fel az álmainkat. A hivatalos videóban szereplő maszkok és az együttes tagjainak fekete ruházata az emberek közötti egyenlőséget tükrözi. A dal zenéje már 2011-ben megszületett, de a szöveg csak 2017-ben készült el hozzá.

Személyes vélemény: Nagyon elszomorít a tudat, miszerint sokan régimódinak, laposnak, unalmasnak tartják a dalt, ráadásul a fogadóirodák sem várják őket továbbjutónak. Nekem ritkán jönnek be a román dalok (2011 óta csak Voltajt szerettem), de azt kell írjam, hogy ez most nagyon tetszik. Románia a második elődöntőben, másodikként fog színpadra lépni és mivel ez az elődöntő elég kiegyenlített, remélem, hogy a továbbjutásuk nem lesz veszélyben. Nagyon szomorú lennék, ha az eddigi legkedveltebb román dalom lenne az első kieső az ország történetében. Tudom, hogy másodikként fellépni nem a legideálisabb, ráadásul még Rybak után is kell énekelniük, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ha nekem képes könnyeket csalni a szemembe ez a dal, akkor talán mások sem lesznek közömbösek iránta. Ha tavaly azzal a semmitmondó jódlival tovább tudtak jutni, akkor ezzel a csodálatos, mély üzenettel rendelkező dallal is ott a helyük a döntőben. Pontszám: 10/10.

(eurovision.tv, esckaz.com)

Hozzászólások
Ugrás