Ausztrália egy jócskán Európán kívüli ország, és egyben egy kontinens is bolygónk déli féltekéjén, ami most fog 5. alkalommal versenyezni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Eddig mindig sikerült bejutniuk a döntőbe (oké, az első alkalommal nem kellett elődöntőzniük), sőt a nulladik részvételkor versenyen kívül szerepeltek. A legjobb helyezésüket Dami Im szerezte meg 2016-ban, a legrosszabb helyezésüket pedig a kontinens Wolf Katija (jó dal gyengébb helyezés) Jessica Mauboy érte el a 20. hellyel. Kicsit hullámzónak tűnik ez a teljesítmény, de idén újra a top 10-ben szeretnének lenni egy meghökkentően légies produkcióval, amit Kate Miller-Heidke visz szabályosan a porondra.
Kate Miller-Heidke többszörös díjnyertes énekes-zeneszerző, aki erőszeretettel ötvözi a kortárs popzenét, a folk muzsikát és az operát. Ausztráliában nagyon népszerű: több platinalemezzel rendelkezik és többször szerepeltek dalai a top 10-ben a helyi slágerlistán. Legutóbbi, O Vertigo! című albuma egyből a 4. helyen nyitott.
Kate klasszikus zenét tanult a Queensland Konzervatóriumban. Fellépett már az Angol Nemzeti Operában és a New-York-i Metropolitan Operában is, illetve a Sydney Operaházban többször előadták már saját operaszerzeményét is, ami a Nyúl címet viseli. A nagy áttörést az ausztrál ABC televíziócsatorna A válás című négy részes musical mini-sorozata jelentette a karrierjében.
Ausztrália idén februárban rendezett először nemzeti döntőt, a verseny helyszíne Gold Coast volt. Kate kapta a legtöbb szavazatot a zsűritől és a közönségtől is, így ő adhatja elő Tel-Avivban legfrissebb dalát, ami a Zero Gravity címmel került a fesztiválra, Keir Nuttall szerzőtársának köszönhetően. Ez a dal lesz az ötödik stúdióalbuma. Ausztrália az első elődöntő második felében fog versenyezni.
Hé, te! Én vagyok itt megint. Hé, te! Cipőm kövekkel teli. Fájdalmas a mélységet érezni. Nehéz vagy, el kell téged engedni. Oda fogok menni, ahol a gravitációs erő nulla. Nulla, nulla, szabad vagyok hahh. Hé, te! Egy zár vagy kulcs nélkül. Egy föld vagy tenger nélkül. Majd megfagyok a talajon, túl nehéz vagy, nem engedem hogy többé lehúzz. Semmi nem tarthat lent.
Gondolom kiderült mindenki számára, hogy ezúttal nem a peronoszpóra terjedését és annak kártékony hatását fogja imbolyogva előadni Kate, de annál inkább egy áriázó karácsonyfa-csúcsdísz egy ingaórás mozgású dementorral próbálja lenyűgözni a közönséget. Vagyis inkább a dalszöveg nem számít, a hatás és a hangulat a fontos vonalat képviselik. Nekem ezzel egyébként nincs bajom. Sokan abban gondolkoznak, hogy egy megjegyezhető produkcióval ki lehet tűnni a középszerű tömegből. Szerintem Ausztráliának ez sikerülni fog, és noha a bukmékerek megint döntős 20. helyezést tippelnek Ausztráliának, ebből könnyen lehet top 10 is. Tipikusan az a dal amit jó nézni, de lejátszási listába sohasem tenném.
(eurovision.tv)
About Author
