Moldova 2005 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziós Dalfesztiválnak. Első indulójuk, a Zdob și Zdub rögtön az előkelő 6. helyen végzett, majd 2012-ben szintén egy szép eredménnyel térhettek haza. Az eddigi legjobb, 3. helyezésüket a Sunstroke Projectnek köszönhetik, akik 2017-ben a „Hey Mamma” című dallal léptek fel Kijevben. Nekik sem ez volt az első szereplésük, 2010-ben Olia Tira oldalán már találkozhattunk velük, akkor a döntő 22. helyén végeztek. Tavalyi indulójuk, a DoReDos Fokas Evangelinos kreatív és vicces színpadképének köszönhetően az előzetes várakozásokat felülmúlva a Top10-ben fejezte be a versenyt.
Moldova 2007 kivételével eddig mindig a nemzeti válogatót preferálta a képviselője kiválasztására. Idei indulójuk, Anna Odobescu a döntőben a zsűri 12, illetve a közönség 10 pontjának köszönhetően nagy sikerű győzelmet aratott 9 vetélytársa felett, így ő utazhat májusban Izraelbe. Anna 1991. november 3-án született Dubasariban. Énekesi és művészi tehetsége már egész korán megmutatkozott. Édesapját nagyon fiatalon veszítette el, de a zene gyógyírként szolgált a bánatára. A főiskolát pop és jazz szakon végezte, majd csatlakozott egy jazz zenekarhoz. Jelenleg énektanárként dolgozik, de a hangja tökéletesítése érdekében maga is énekórákra jár. Nagyon sok színpadi tapasztalattal rendelkezik, hiszen rengeteg nemzeti és nemzetközi zenei megmérettetésen vett már részt, melyek közül sokat meg is nyert.
Anna a „Stay” (Maradj!) című dalt fogja előadni Tel-Avivban, ahol a 2. elődöntőben harmadikként lép majd színpadra. A dalt egy nemzetközi dalszerző csapat szerezte. A görög Georgios Kalpakidis 2004 óta már 35 dalt komponált különböző nemzeti válogatók énekeseinek, de ez az első szerzeménye, ami kijutott az Eurovízióra. A „Stay” társszerzői a dán testvérpár, Thomas Reil és Jeppe Reil, valamint a svéd Maria Broberg. Georgioshoz hasonlóan ők is több ország válogatóján próbálkoztak már. Anna nagyon bízik a dalában, elmondása szerint a legfőbb céljának a verseny megnyerését tekinti. A „Stay” nem más, mint egy érzelmekkel teli ballada, amelynek megértéséhez nem szükséges az angol nyelvtudás, mivel a hivatalos videóból nagyon jól kivehető a tartalom. Egy se veled-se nélküled kapcsolatról szól a dal, mely arra buzdít minket, hogy küzdjünk a szerelmünkért, akármilyen komoly problémák is merülnek fel a kapcsolatunkban, legyünk erősek, lépjünk túl a nehézségeken és ne törődjünk azzal, amit mások mondanak.
Személyes vélemény: Nagyon mérges voltam, amikor a zsűri nyugodt szívvel elengedte a legnagyobb kedvencem, a Lume kezét, így esély sem volt arra, hogy Moldovától egymás után 3 bulis dalt halljunk az Eurovízión. Nem mondom, hogy nem örülök a választásuknak, mert nálam a „Stay” a Top 10-ben van, nagyon szeretem és nagyon sokat hallgatom. Anna a mezőny egyik legjobb női énekese, de az ilyen idejétmúlt, klisékkel teli szerelmes dalok nem feltétlenül szoktak jól szerepelni a versenyen és a 3-as rajtszám sem fogja őket túlságosan segíteni. Bár az egyik legnagyobb kedvencem, a döntőzésükre sajnos nem látok túl sok esélyt, nagy valószínűséggel csak Románia fogja értékelni a dalukat. Pontszám: 9/10.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=182&v=p3OC8qhZBWQ
(eurovision.tv)
About Author
