ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Szlovénia

Napi Eurovíziós rovatunk ezennel a végéhez érkezett, utolsóként délnyugati szomszédunk, Szlovénia indulójának bemutatása következik. Kedden az első elődöntővel végre kezdetét veszi a 2019-es verseny, melyhez jó szórakozást kívánunk minden kedves olvasónknak!

Szlovénia 1961 és 1992 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. A huszonhét jugoszláv indulóból négy volt szlovén. Független országként 1993-ban debütáltak, legjobb eredményük egy-egy 7. hely 1995-ből és 2001-ből. Tavalyi indulójuk, Lea Sirk a döntő 22. helyén fejezte be a lisszaboni versenyt.

Az RTV SLO a korábbi évekhez hasonlóan idén is az EMA győztesét küldi az Eurovízióra. A verseny döntőjében 10 előadó vett részt, melyből ketten kerültek a szuperfináléba. A közönség végül Zala Kralj és Gašper Šantl „Sebi” című dalát találta a legjobbnak, ami 73%-kal a műsor történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta. A duó tagjait 2017-ben egy közös ismerősük mutatta be egymásnak, zenei pályafutásuk nem sokkal ezután kezdődött. Első daluk, a „Valovi” óriási sikereket ért el, több díjat is nyertek vele Szlovéniában. Bár a csapat női tagja, a 19 éves Zala a Youtube zenei csatornára több cover videót is feltöltött, sosem gondolt arra, hogy a zenét választja majd hivatásául. Az éneklést, dalírást, hegedülést és gitározást korábban csak hobbinak tartotta, mely segített neki ellazulni egy-egy hosszú és kimerítő nap után. A 22 éves Gašper már fiatal korában a zene szerelmese volt, 7 évesen harmonikázni tanult, de hogy jobban imponáljon a lányoknak, később áttért a gitárra. Gimnáziumi tanulmányainak utolsó napján biciklijével nekivágott a nagyvilágnak. Útja Prágába vezetett, ahol a „Faust Records” zenestúdió szárnyai alatt megismerhette a dalszerzés fortélyait, illetve betekintést nyert a hangmérnöki folyamatokba. 2 év után ismét biciklire ült és új kihívásokat keresve 10 országba jutott el. A duó mindkét tagja Mariborból származik és a fiatalok az életben is egy párt alkotnak.

Zala és Gašper az általuk írt „Sebi” (Te magad) című dalt fogja előadni az első elődöntőben. A dal arra ösztönöz minket, hogy még a legnehezebb időkben is maradjunk hűek és őszinték önmagunkhoz, ne akarjunk mindig másoknak megfelelni. A duó legfontosabb célja olyan fontos mondanivalóval rendelkező, őszinte dalok írása, melyekkel sokan tudnak azonosulni. A nemzeti válogatóba elsősorban azért jelentkeztek, hogy a daluk üzenete minél több emberhez eljusson.

Személyes vélemény: A szlovénok nemzeti döntős előadásában minden benne van, amitől normális esetben égnek áll a hajam: 1. hihetetlenül unalmas, monoton, már-már depresszív dal, 2. a színpadon nem történik semmi, 3. az előadók nem tartanak szemkontaktust a nézőkkel. De mivel a kivétel mindig erősíti a szabályt, ez a dal az idei egyik legnagyobb kedvencem, simán Top 10-es nálam. Van ebben az előadásban valami, ami hihetetlenül megfog, amiről mindig az jut eszembe, hogy milyen szép dolog is a szerelem. Lehet akármilyen unalmas ez a dal, ahogy Zala és Gašper egymásra néz az valami fantasztikus, számomra ők a nagybetűs álompár. Bár a „Sebi” a maga alternatív-elektronikus műfajával nem lesz mindenki kedvence, ettől függetlenül szerintem a verseny egyik sötét lova lehet. Pontszám: 9/10.

https://www.youtube.com/watch?v=2C9W7MbDivU

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top