ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Bulgária

Bulgária 2005-ben debütált a dalfesztiválon. Kezdésük a versenyen nem hozott nagy sikereket, amíg 2007-ben meg nem szerezték az előkelő 5. helyezést. Ettől az évtől egészen 2013-ig nem voltak résztvevői a döntőknek és 2016-ig nem indultak a versenyen sem. Visszatérésükkor berobbant Poli Genova, aki már képviselte országát 2011-ben a Na Inat című dalával sikertelenül, viszont ez az év sikereket hozott, hiszen Poli az If Love Was a Crime című dalával negyedik helyig robogott a döntőben. 2017-ben Bulgária nem állt meg a negyedik helynél Kristian Kostovval, aki a Beautiful Mess című szerzeménnyel a második helyet érte el. Az ország belső kiválasztás útján a fiatal énekesnőt, Victoria Georgievat szánta 2020-ban a rotterdami színpadra, ami elmaradt. A bolgár köztévé álláspontján nem változtatva Victoria mellett döntött, aki így a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon megmutathatja a világnak tehetségét.

Victoria Georgieva a bolgár X-Faktorban tűnt fel. Többszöri nekifutás után 2016-ban végül sikerült bejutnia a legjobb 12 közé. Megnyerni nem nyerte meg, de a tehetségkutató után nem merült feledésbe, nem az Eurovízióra kreált előadó. A verseny után kiadta első kislemezét, a Nishto Sluchayno-t és a Nezavarshen roman-t.

Victoria idén a Growing Up is Getting Old című dalával áll színpadra. A dal írásában és szerzésében is részt vett a fiatal tehetség. A bolgár énekes a dal írásakor az életében a legfontosabb emberekre gondolt, mint a családjára és a barátaira. A szöveg elmeséli az önfejlesztés útját egészen a gyökerektől a biztonságos helyekig az életben.

A dalszöveg nyersfordításban:

Becsukódik minden ajtó
Egyedül akarsz lenni
A magányság egy olyan mód, amelyet túlélek
Beteg, hogy többet szeretne
Ül a földön
Kíváncsi vagyok, hogy merre járnak az érzéseim
Az idegrendszer fáj A felnövés öregszik

Bulgária 2016 óta véleményem szerint a legerősebb országok közé tartozik és ezt sem tavaly, sem idén nem törték meg. Az idei dala olyan érzelmeket képes kiváltani az emberből, amikről nem is biztos, hogy tudott. Legalábbis én így éreztem. Hihetetlen hanggal rendelkezek Victoria, amiben szerintem nem fogunk csalódni élőben sem. Az én toplistámon jelenleg az első helyet birtokolja és a versenyen is szerintem egy esélyes induló. Sokat már nem kell várni, hiszen ha döntőbe jutnak, akkor május 22-én kiderül, hogy ki a végső győztes!

https://www.youtube.com/watch?v=qMNxCzuEdVM
Napi Eurovízió 2021: Bulgária
Comments
2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2021

Vissza
%d bloggers like this: