Görögország 1974-ben vett először részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. A kezdeti években nem termett nekik túl sok babér, az 1977-ben és 1992-ben elért ötödik helyezés volt a legjobb eredményük. Eddig 40 alkalommal szerepeltek a versenyen, egyetlen győzelmüket 2005-ben szerezték, így a 2006-os versenynek Athén adott otthont. 2004 óta csak kétszer nem jutottak tovább az elődöntőből, 2019-es indulójuk, a kanadai-görög Katerina Duska a 21. helyen végzett a döntőben. Az elmúlt 10 évben a Koza Mostra szállította nekik a legjobb eredményt, „Alcohol is free” című daluk a 6. helyen végzett Malmöben.
Az utóbbi években az ERT mindig belső kiválasztással nevezte meg indulóját. 2020-ban a Junior Eurovíziót is megjárt Stefania Liberakakisnak szavaztak bizalmat, aki a koronavírus járvány miatt eltörlésre kerülő versenyen végül nem adhatta elő a „Superg!rl”-t. A görög közmédia idén is őt nevezte meg indulójaként, így a 18 éves hölgy a fiatalok után a felnőttek között is megmérettetheti magát. Stefania 2002. december 17-én született Hollandiában, Utrecht városában, görög felmenőkkel rendelkezik. 2016-ban a holland színekben induló Kisses tagjaként a 8. helyen végzett a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Stefania az éneklésen kívül színészkedéssel is foglalkozik, valamint rengeteg követővel rendelkezik a Youtube, Instagram és TikTok oldalakon. 10 éves korában már a The Voice Kids-ben szerepelt, majd nem sokkal később egy kórus tagja lett. Első dala, a 2018-ban megjelent “Stupid reasons” nagy sikereket ért el Hollandiában. 2019-ben 3 új dallal jelentkezett és még ebben az évben felléphetett a MAD VMA nagyszabású görög showban. Fiatal kora ellenére már 3 filmben is szerepelt, valamint egy gyermekeknek szóló sorozat főszereplőjeként is látható. 2020-ban 2 új dala jelent meg, a „Friday” és a „Swipe”. Stefania az idei Eurovízió legfiatalabb versenyzője, szabadidejében szívesen készít feldolgozásokat más előadók dalaiból. Egyik legnépszerűbb cover videóját a párjával, a Fource tagjaként Junior Eurovíziót is megjárt Jannesszel készítette.
Stefania a „Last dance” (Utolsó tánc) című dalt fogja előadni Rotterdamban. A dalt ugyanaz a csapat írta, mint a „Superg!rl”-t: Dimitris Kontopoulos, Arcade, Sharon Vaughn. Az Eurofanoknak Dimitris Kontopoulost nem kell bemutatni, eddig 13 Eurovíziós dal fűződik a nevéhez, ezek közül a „Shady Lady”, a „Hold me” és a „You are the only one” Top 3-ban végzett. Sharon Vaughn is több Eurovíziós dalt írt már, melyek közül a „Scream” érte el a legjobb helyezést. Görögország a második elődöntő 4. rajtszámát kapta a szervezőktől. Stefania Benny Cristo után és Vincent Bueno előtt lép majd színpadra. A „Last dance” egy modern popdal, megfűszerezve a ’80-as évek hangzásvilágával. Üzenete: minden vég egyben egy új kezdet is, minden utolsó tánc után jönni fog egy újabb, ha egy ajtó bezárul, valahol előbb-utóbb kinyílik egy másik. A videó görög mitológiai elemek sorát kapcsolja össze a jelenlegi világgal. Stefania, a fiatal, álmokkal teli lány a pandémia miatt lezárt, kietlen utcán sétál. A lámpa pirosra vált, az álmok, tervek, vágyak pillanatok alatt elillannak, az emberiséget katasztrófa fenyegeti és nem sokkal később víz önti el a várost (Atlantisz). A vízözön a problémákat, szenvedéseket szimbolizálja, melyekkel szembe kell néznünk. Stefania modernkori Athénaként (a háború istennője) felveszi a harcot mindezek ellen, melyben segítségére siet a szárnyas ló, Pegazus. Az állat a neon tejútrendszeren keresztül elviszi Stefaniát az alvilágba, ahol találkozik Atlasszal. Atlasz részt vett a titánok lázadásában az olümposzi istenek ellen, így Zeusz büntetésül arra kárhoztatta, hogy örökké hátán tartsa a Földet és az Égboltot, a vállain pedig egy nagy oszlopot, ami ezeket elválasztja egymástól. A mitológiában gyakran őt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának is. Stefania megérinti Atlasz arcát, aki így felszabadul, az oszlop megreped és az özönvíz is véget ér, így a világ megmenekül a pusztulástól. Felkel a nap, a földet és az embereket ismét elárasztja a fény, a remény és a szeretet. A lámpa zöldre vált, így folytathatjuk az életünket, tovább küzdhetünk az álmainkért, vágyainkért.
Személyes vélemény: Stefania idén sem okozott csalódást számomra. A „Kisses and dancin'” és a „Superg!rl” is nagy kedvencem volt tőle, de a „Last dance” talán még ezeknél is jobb. A tavalyi dalát csak többszöri hallgatás után szerettem meg, az idei viszont instant hatott, ennek ellenére épp lemaradt a Top 10-emről. Stefania a 2016-os Junior Eurovízión már bizonyította rátermettségét, a színpadon nagyon magabiztos, emellett jól énekel és táncol. A „Last dance” egy fülbemászó, rádióbarát dal, szerintem a zsűri és a közönség is szeretni fogja, így biztos döntősnek érzem. A fogadóirodák az elődöntőben az 5., a döntőben pedig a 11. helyre várják. A pletykák szerint a színpadképguru Fokas Evangelinos egy nagyon különleges színpadképet készít a dalhoz, így nem lepődnék meg, ha a próbák után még ennél is feljebb kerülne Görögország az oddsoknál. Az elmúlt években leginkább a komoly üzenettel, illetve háttérsztorival rendelkező dalok nyertek és mivel itt ilyenről nem igazán beszélhetünk, így a győzelmet mindenképp kizárnám, akármilyen jó is lesz a színpadkép. Pontszám: 9/10. Tippem: Döntő 11. hely.
(eurovision.tv)
About Author
