ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Izrael

Izrael eddig negyvenkét alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Első előadójuk, Ilanit mindjárt egy 4. helyezést szállított nekik 1973-ban. A győzelemre nem kellett sokat várniuk, hiszen már 1978-ban nyerni tudtak, így a következő évben Jeruzsálem adott otthont a versenynek, melyet ismét Izrael képviselője nyert, de másodszor már nem vállalták a rendezést, sőt végül részt sem vettek rajta, mert a verseny dátuma egybeesett egy izraeli nemzeti ünneppel. Később 1984-ben és 1997-ben sem vettek részt hasonló okból. 1998-ban Dana International, majd 2018-ban Netta is győzni tudott, így az ország eddig már 4-szer örülhetett győzelemnek. Érdekesség, hogy idáig mindig húszévente rendezte Izrael a dalfesztivált. Az ország 2015 óta a Rising Star tehetségkutató műsor győztesét küldi az Eurovízióra, idén a tavalyi győztest, Eden Alene-t láthatjuk a rotterdami színpadon.

Eden 2000. május 7-én született Jeruzsálemben, etióp felmenőkkel rendelkezik, ő az első Etióp származású szólóénekes az Eurovízió történetében. Mint ahogy “Roots” című dala is sugallja, nagyon büszke a gyökereire. Két éves volt, amikor szülei elváltak, azóta nem látta édesapját, viszont édesanyjával nagyon jó a kapcsolata. 11 éves kora óta énekel, tinédzserként tagja volt egy gyermekkórusnak, emellett 11 éven keresztül balettozott. 2017-ben jelentkezett az izraeli X Factor harmadik évadába, amelyet 2018. januárjában meg is nyert. Ő az egyetlen előadó Izraelben, akinek mindkét tehetségkutatót sikerült megnyernie. 2018. decemberében jelent meg első szóló dala, a “Better”, melyet a 2019-es “When it comes to you” követett. Legkedveltebb előadói Beyoncé, Jennifer Hudson és Chris Brown, de nagyon szereti még az arab folkzenét, a gospelt és az operát is. Eden tavaly a “Feker Libi” (Kedvesem) című dalt adta volna elő, az idei dalának a címe “Set me free” (Szabadíts fel). Az izraeli közönség 3 dalból választhatta ki kedvencét, és a “Set me free” óriási győzelmet aratott, a szavazatok 71%-át kapta. Bár hazájában nagy kedvencnek bizonyult, a nemzetközi rajongók tetszését mégsem sikerült elnyernie, így a dalhoz később készült egy új változat, Eden ezt fogja előadni Rotterdamban.

A “Set me free dalszerzői Amit Mordechay, Ido Netzer, Noam Zlatin és Ron Carmi. Eden az első elődöntő 12. fellépője lesz, Belgium után és Románia előtt lép fel. A dal meglepő módon szinte ugyanarról szól, mint a horvát, egy se veled, se nélküled kapcsolatról énekel nekünk Eden, ami nem volt számára más, csak egy börtön és melyből jobbnak látta kilépni.

Személyes vélemény: Megmondom őszintén, rettenetesen csalódott voltam, amikor nem az “Ue la la”-t választották, de idővel megkedveltem a “Set me free”-t is. Kicsit aggódtam az új verzió miatt, de úgy gondolom, hogy nagyon jót tett ennek a dalnak az újítás. A fogadóirodák jelenleg nem tartják továbbjutónak, épp a hasonló stílusú és üzenettel rendelkező horvát dal áll előttük a 10. helyen. Én is azt gondolom, hogy ez a két ország között nagy küzdelem lesz az utolsó továbbjutó helyekért, de úgy érzem, hogy végül mindketten továbbjutnak majd. Eden nagyon jól énekel és táncol, emellett nagyon jó a színpadi jelenléte, ezt a zsűri szerintem mindenképp értékeli majd. Az Eurofanok nem fogadták túl jól a dal eredeti verzióját, viszont az új változat úgy tűnik jobban bejön nekik, így szerintem a közönség is támogatni fogja. Eden nagyon tehetséges, karizmatikus, de ezzel a dallal nem hiszem, hogy túl jó eredményt érne el. A tavalyi dalát nem szerettem, de az ideit nagyon szívesen hallgatom, bár nem fért be a Top 10-embe. Pontszám: 9/10. Tippem: Döntő 16. hely.

(eurovision.tv)

Napi Eurovízió 2021: Izrael
Comments
2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2021

Vissza
%d bloggers like this: